#kk22

—Takács Mária
A Könyves Kálmán úti bérház lakóit hangoskodással, rendetlenséggel vádolták meg. Karácsony előtt megnéztük őket, valójában hogyan is élnek. A bérlői csoport két tagjával és szociális munkásokkal interjúztunk.
2023. december 30.
—Takács Mária
A Kőbányai úti szállóban korábban biztonsági őrök vigyáztak a közös együttélés szabályaira, azonban az utóbbi másfél-két évben szociális munkások és pszichológus dolgoznak az ide beköltöztetettekkel. Az együttélés – ahogy bármelyik társasházban – nem olyan egyszerű, ennek kihívásait szakemberek és bérlők együtt próbálják megoldani. A folyamat még csak a kezdetén tart. István, Rózsikáék és János történetének a folytatása.
2021. október 18.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.