#örökségvédelem

Takács Mária
Feszültséggel indult a Magyar Rádió épületegyüttesének bejárása. A Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi főosztályának munkatársai mutatták meg az érintett lakóknak, civil szervezet tagjainak és az egy nappal korábban bejelentkezett Józsefvárosi Önkormányzat képviselőinek, milyen állapotban vannak azok az épületek, amiket a tervezett Pázmány Campus miatt bontani fognak. A jegyzőkönyvbe vett kritikai észrevételek ellenére a bontási engedélyt egy nappal később kiadták.
2023. november 23.
Ádám Judit
A Budapest100 fesztivál bekerült egy nemzetközi verseny győztesei közé. Szavazás dönti el, melyik rendezvény kapja a közönségdíjat.
2023. augusztus 21.
Rebró Fanni
A Tűzfalon túl egy civil szerveződés, a Csarnoknegyed megmentendő értékeit hivatottak feltérképezni, bemutatni, valamint Belső-Józsefvárosban közösséget építeni. Most fotópályázatot hirdetnek, amire augusztus 20-ig lehet beadni pályaműveket.
2022. július 31.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.