DK-kampánynyitó a 8. kerületben

2021. június 03.

Találkozás egy celebbel

Megpróbáltunk interjút készíteni a kerületünkbe látogató Dobrev Klárával, de a DK miniszterelnökjelölt-jelöltjét a Teleki téren két és fél perc után elsodorták újságírónk mellől a kamerák elé. A fórumot inkább lehet szépkorú vallási eseményként aposztrofálni.

Amikor pártrendezvényre indul az újságíró, már fogja a fejét. Most sem lehetett másképp, a Teleki téren jelentette be Dobrev Klára, hogy országjárásra indul a miniszterelnökség-jelöltségért. Plusz, támogatja Manhalter Dánielt, mint kerületi jelöltet.

Amikor odaérkezünk, csak tévéseket látunk, és idősebb személyeket. Persze nem szégyen nyugdíjasnak lenni – sőt, én is reménykedem, hogy majd kapok nyugdíjat –, de a legfiatalabb arc a fotósom. A háromtucatnyi ember viszont vallási áhitattal fogadja Dobrev Klára érkezését, vagy igazi celebként. Ő kimért, méltóságteljes és mosolyog – ki van ez találva.

Mindent nem hallottam, amit mond, mivel mint újságíró hátraszorultam. Szó szerint láthatólag csak az az érdekes, ami látható, kamerák tömkelege volt. Előrefurakodván láttam, hogy azért Dobrev Klára enyhén sminkeli magát, de érzékelhető, hogy Manhalter viszont sportcipőben volt. Eddig ez volt a legérdekesebb.

Majd elkezdődtek a beszédek, de kihangosítás nem volt, úgyhogy – elnézést – csak nehezen tudom idézni. Dobrev Klára azt mondta, hogy „izgatott”, mivel sokan vagyunk – szerintem alig voltunk. Bejelentette, hogy most aztán mindenhová elmegy, és aztán leváltják a kormányt. Felmondta a klisét, hogy a társasházak fel lesznek újítva. Megemlítette a DK-t, amire vagy ketten fütyültek, egyikük még fél óráig szidta a rendszert a villamosmegállóban, érdekes mód Gyurcsányra nem tért ki, de elküldött mindenki a jó édesbe.

Mint minden politikus, Dobrev kitért  arra is, hogy ezentúl meghallgat minden embert. Ez annyiban igaz, hogy tényleg meghallgatta a néniket, utóbb, akik a rajongóik. Némi ugrással a zöldségek és gyümölcsök áránál kötöttünk ki, mert hát a Teleki téri piacnál vagyunk (ahol kötve hiszem, hogy ő járt, mivel én mint helyi sem járok oda, odébb van).  Szó esett a bértáblákról is, majd végül a klasszikus kampányszlogenek: „Gyertek velem”, „Sokan vagyunk.”

A sajtósával megbeszéltük, hogy kapok tíz percet. Ebből két és fél perc lett, mivel szó szerint elvitték a kamerák elé őt. Azt kérdeztem tőle, ha már Brüsszelben dolgozik, nem ott kéne lennie? Mit tehet ő a szubszidiaritásért, tehát azért, hogy a főváros, az önkormányzat több pénzt kapjon az EU-tól? Természetesen azt mondta, hogy máson sem dolgoznak.

Szerettem volna őt megkérdezni arról is, hogyan viseli személyesen, hogy a kormánypárti média hol azt írja, hogy ő Gyurcsány embere, másfelől meg ő irányítja Gyurcsányt. Emberközeliben tehát nem tudtam megoldani az interjút.

Végül is, a Teleki téri nép, akik szeretik, meg a média, hirtelen elsodort egymás mellől bennünket. Neki ma már nincs ideje kerületi újságíróra, érzékeny kérdésekre, ő egy celeb, sztár, megy, mint egy tank.

Ahogy a tudományos szakzsargonban mondják: kérdés, miképpen fogja megszólítani a fiatalabb generációkat. Vagy akár az időseket. Az egyik beszélgetőtársam egy nyugdíjas hobbiklubból elmondta: őt zavarja, hogy ismeri a Gyurcsányt, meg a Klárát is, de utál mindent. Sőt, arra is felhívta a figyelmem, hogy nem veszem észre, hogy a DK neve miből jön – Dobrev Klára.

Innentől kezdve a menekülés útját választottam, hazafelé. Vélhetően minden nagyon párthívő bármit bárkinek elhisz. Mintha egy mise lett volna – ha nem hiszel, ne menj oda. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Kép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.