A balesetben egy taxis és utasa is megsérült

2024. február 13.

Taxi ütközött oszloppal a Baross utcában egy biciklis miatt, akit a rendőrség keres

Szabálytalanul közlekedő biciklissel ütközött, majd villanyoszlopnak csapódott egy taxi a Baross utcán a hétvégén. Az autóban ülő két személy megsérült, a biciklis elmenekült a helyszínről.

Villanyoszlopnak ütközött egy taxi a Baross utcában a Szigony utca közelében vasárnap hajnalban. A balesethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók miután áramtalanították a járművet és segítettek a mentőknek kiemelni a benne ülő sofőrt és utasát – adta hírül honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság röviddel a történtek után.

„Sok szerencsétlen körülménynek kellett összejátszania, hogy egy gyakorlott sofőrrel ez történjen. A vétlen utasról nem is beszélve” – kommentálta a balesetet a szervezet a Facebook-oldalán hétfőn. A bejegyzésükből az is kiderül, hogy a tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével tudták eltávolítani a taxi ajtaját, az autóban ülőket csak ezután tudták kimenteni.

A biciklis futár világítás nélkül hajtott ki a taxis elé, majd kereket oldott, az összetört kerékpárt viszont ott hagyta a helyszínen – írta a katasztrófavédők posztja alatt egy kommentelő, aki vélhetően látta a balesetet.

A BRFK Sajtóügyeletét kérdeztük a baleset körülményeiről. Közölték, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint február 11-én 4 óra 40 perc körül egy kerékpáros közlekedett a Koszorú utcában a Baross utca irányába, amikor haladása során a Baross utca és a Koszorú utca kereszteződésénél összeütközött a neki balról érkező, a Baross utcán közlekedő gépkocsival. Az ütközést követően az autó nekicsapódott az út túloldalán egy villanyoszlopnak. A baleset során az autóban ketten megsérültek, a biciklis pedig biciklijét hátrahagyva ismeretlen helyre távozott.”

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit, a kerékpáros felkutatása folyamatban van – írta még a BRFK.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.