Hiánypótlásra ítélve

2025. december 11.

Technikai bakin bukott el újra Iványiék küzdelme az egyházi státuszért

Nem találta megfelelőnek a törvényszék a hiánypótlást, Iványiék közössége még mindig nem kapja vissza egyházi státuszát.

December elején döntött a Fővárosi Törvényszék és ismét visszautasította a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) kérelmét bejegyzett egyházi státuszának visszaszerzésére – mondta el Szabó József törvényszéki szóvivő a Magyar Hang kérdésére. Az ítélet még nem jogerős, így a MET-nek a dokumentum kézhez vételétől számított 15 napon belül van lehetősége fellebbezni ellene, írta meg a portál.

Az indoklás szerint azért utasították el az Iványi Gábor által vezetett MET kérelmét, mert a bíróság által kért, 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást

nem teljes körűen teljesítették,

így nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy a kérést érdemben mérlegeljék, tájékoztatta a lapot a szóvivő.

Iványiék idén októberben adták be újabb kérelmüket a törvényszékhez, hogy a MET-et bejegyzett egyházként ismerjék el, ugyanis úgy vélték, az egyházi törvényben rögzített valamennyi követelménynek megfelelnek, és újra jogosultnak tartják magukat az ezzel járó állami kiegészítő támogatásra.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.