Ez nem csak egy étterem, ez egy kollektíva – mondta Szászfai Brigitta, a Teyföl társtulajdonosa. Ott nem csak a minőségi fogások elkészítésén és a kiszolgáláson van a hangsúly, Szászfai Brigitta szerint szeretnek közösséget építeni, és a karitatív tevékenység szintén az alapműködésük része. „Olyan ügyek mellé szeretünk állni, ami az itt dolgozók szívéhez közel állnak. Az egyik ilyen a kutya örökbefogadás, ezzel folyamatosan foglalkozunk, karácsony alkalmával pedig gyermekotthont támogatunk” – mondta.
A Gyermekek Átmeneti Otthonáról ismerőstől hallottak. Cukrászdája van Józsefvárosban és korábban segített a kerületi gyermekotthonnak, megvendégelte a gyerekeket. „Karácsony környékén érzi az ember, hogy valamit szívesen adna, jótékonykodna. Azt gondoltuk, az a leghatékonyabb, és azzal tudjuk a legnagyobb örömet okozni, ha megkérdezzük magukat a gyerekeket, hogy mit szeretnének, és a vendégeinknek elérhetővé tesszük ezt a listát, hogy meg tudják venni” – mondta Szászfai Brigitta. Az idei már a második alkalom, tavaly ugyanígy 50 gyereknek varázsolták szebbé az ünnepet.
Lassan hagyomány is kíséri a gyerekek megajándékozását. „Első alkalommal most is vittünk karácsonyi díszeket, amiket közösen kidekoráltunk a gyerekekkel, egy cetlire felírták a kívánságukat és betették a gömbbe. Ezekkel díszítettük az étterem karácsonyfáját.” Első alkalommal 50 gyerek kívánságát teljesítették, 48 órán belül minden gyereknek lett „angyalkája”, aki megvásárolta a kért ajándékot. Idén mindössze 3,5 óra alatt elözönlötték a jelentkezők a Teyföl Instagram-oldalát, mind az 51 gyereknek lett jótevője. A megvásárolt ajándékokat az étterem dolgozói december 16-án adták át a gyerekeknek.
Nyitókép: Freepik
