A képviselő nem válaszolt a kérdéseinkre

2024. június 08.

Több mint 23 milliónyi jövedelmét nem írta bele a vagyonnyilatkozatába a fideszes képviselő

Nem szerepel Gondos Judit vagyonnyilatkozatában az a több mint 23 millió forint, amit osztalékként vett ki cégeiből 2023-ban, az ilyen jövedelemnek pedig a jegyző álláspontja szerint szerepelnie kell a képviselői vagyonnyilatkozatban is.

Gondos Judit két társasházkezelő cége is jó évet zárt 2023-ban, ennek köszönhetően több mint 23 millió forintot vett ki osztalékként azokból tavaly. Az Igazságügyi Minisztérium e-beszámoló oldalán elérhető taggyűlési jegyzőkönyvek szerint a fideszes önkormányzati képviselő Arany-Anker elnevezésű kft.-jéből 2023-ban 23 600 000 osztalékot vettek ki a tulajdonosok. Ebben a cégben Gondos 90%-os tulajdonos, így a rá eső rész is 20 millió forint felett van (21 240 000 forint), míg az Aranyanker Ingatlan Bt.-ből 2 350 000 forintot vettek fel, ott Gondos 85%-os tulajdonos (2 193 000 forint ezek szerint az ő része).

Az osztalékjövedelmet fel kell tüntetni a személyijövedelemadó-bevallásban is, ezért a képviselői vagyonnyilatkozatban is fel kell tüntetni azt – mondja egy általunk megkérdezett, névtelenséget kérő adószakértő. Márpedig ezek ott nem szerepelnek:

A legfrissebb, január 31-én feltöltött vagyonnyilatkozatban az Arany-Anker Kft. szerepel Gondos Judit munkahelyeként, ahol ügyvezető 700 ezer forint bruttó havi jövedelemmel. Más nincs megemlítve (és abban a pontban sem, ahol a fenti foglalkozáson és a képviselői tiszteletdíjon kívüli bevételeket kéne felsorolni).

A taggyűlési jegyzőkönyvek a 2023-as évet illető osztalékelőlegről beszélnek, de ezek, mivel véglegessé váltak, tényleges osztalékká váltak, így Gondosnak jövedelme keletkezett ezen cégeiből, mégpedig már a tavalyi évben. Az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó jegyző, Törőcsik Edit szerint is benne kell, hogy legyen egy ilyen információ a vagyonnyilatkozatban, de – elmondása szerint – Gondos bármikor módosíthatja, és akár utólag is feltüntetheti az osztalékjövedelmet, ha erre felhívják a figyelmét.

Ez eddig nem történt meg, pedig lapunk május 3-án és június 4-én is küldött neki kérdéseket a témában (két e-mail-címre, köztük a képviselőire is), tehát legkésőbb ezen időpontokban érzékelnie kellett volna a mulasztást, azonban Gondos Judit nem válaszolt a megkeresésünkre, és nem frissített a vagyonnyilatkozatán.

Nyitókép: Gondos Judit (balra) – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.