Csalás gyanúja miatt tettek feljelentést

2024. június 07.

Több mint 80 lakót jelentett be 2 lakásába a fideszes jelölt rokona

A 67 négyzetméteres lakásban 52 választó van bejelentve, a fehér Mercedesszel közlekedő Dezső pedig állítólag 20 ezer forintokat adott. Pikó András polgármester csalást kiállt.

Több mint 80 ember van bejelentve a fideszes jelölt rokonának lakására – ne hagyjuk, hogy elcsalják a vasárnapi választást! – írja Pikó András Facebook-bejegyzésében.

A polgármester azt írja, kampánya vezetői ma feljelentést tettek a BRFK-n választás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

A választási csalás gyanúját azzal magyarázza a polgármester, hogy tudomásuk szerint

a Józsefváros 3. egyéni választókerületében található két társasházi lakásban összesen 82 választópolgár van nyilvántartva.

A valasztas.hu-n elérhető statisztikai adatokból kiindulva arra jutottak, hogy ebben a választókerületben közel 200 fővel bővült a névjegyzék az elmúlt 2 hónap alatt és ez a választás tisztaságát sértő cselekmények gyanúját veti fel.

Azt írják, a közvetlen kampányolás során a házakban kérdezősködve, valamint az érintett ingatlanok tulajdoni lapját a jogellenes cselekmények feltárásához fűződő jogos érdek alapján lekérve tudták meg, hogy mindkét ingatlan Nyári Dezsőné tulajdonában van, és az ebben a választókerületben a Fidesz-KDNP által indított Nyári Dezső szintén a két lakás egyikében lakik. A Népszínház utca 22. alatti 104 négyzetméteres lakásba 30 választópolgár, a Népszínház utca 25. egyik 67 négyzetméteres lakásába 52 választópolgár van bejelentve.

A Népszínház utca 22. épülete:

„Életszerű azt feltételezni, hogy a vesződséggel és az életvitelszerű tartózkodás helyszínén esetleg nehézségekkel járó átjelentkezést ennyi ember nem intézte volna saját erőforrásai terhére, ha pedig a jelölt vagy rá tekintettel más fizet a választónak azért, hogy rá szavazzon, akkor bűntettet követ el és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – magyarázza Pikó András a helyzetet.

Két hangfelvétel is előkerült, amelyen arról beszélnek ismeretlenek, hogy a VIII. kerületben az átjelentkezésekre a Fidesz embereinek kérésére kerül sor úgy, hogy 20 ezer forintot fizetnek egy átjelentkezésért, és cserébe azt is kérték, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzanak az átjelentkezettek.

Azt írja Pikó András, az önkormányzat birtokába jutott felvételen azt mondja az egyik beszélő, hogy egy fehér Mercedesszel közlekedő férfi adott 20 ezer forintot neki. Mindkét felvételen arra tesznek utalást, hogy a szavazatvásárlás egyik szervezőjének azt ígérték, ha nyer a Fidesz, akkor segítenek neki helyben valamilyen éttermet vagy hasonló helyet megnyitni önkormányzati helyiség átadásával.

„A felvételeken konkrét nevek hangzanak el,

mint akik az átjelentkezések szervezésében részt vesznek, egy Nyári megbízásából, akinek a fia képviselőjelölt, és rá kell szavazni, a fehér Mercedes pedig az egyik felvétel szerint egy Dezső nevű emberé, aki a pénzt is adta, és akivel találkoznia kellene annak, aki be akar jelentkezni adott lakcímre pénzért cserébe.”

Fotó: Flamex (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.
2026. szeptember 20.
Külön bejelentési felületet hoztak létre a Józsefváros Appban a közterületen talált drogszemét számára. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ hétköznap munkaidőben két órán belül, de legkésőbb 24 órán belül, hétvégén és ünnepnapokon pedig 48 órán belül szállítja el a bejelentett hulladékot. A használt tűkhöz és más eszközökhöz nem szabad hozzányúlni.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

További cikkek

2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.
2026. szeptember 17.
Ha a bűncselekmények száma nem is nőtt, az emberek komfortérzete biztosan romlott. A palackvisszaváltás korlátozása kockázatos lehet, de a MOHU tehet azért, hogy legalább a szeméthalom csökkenjen. De lesz-e előrehozott választás?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.