A 150 ezres influenszertüntetés a Hősök terén sokszorosan felülmúlta az előzetes várakozásokat: 1 hétvége, 23 ezer adakozó, 219 millió forint – több állami gondozásban részesült fiatalnak az esélyt jelenti ez egy biztosabb életre.
Az Utcáról Lakásba! Egyesületet Gulyás Márton, a Partizán YouTube-csatornájának vezetője kereste meg pár nappal az Odakint most szörnyek járnak elnevezésű tüntetés előtt azzal az ötlettel, hogy adománygyűjtést indítanának az eseményen egy volt állami gondozott fiatal megsegítésére. Azt akkor még senki nem sejtette, hogy ekkora lesz az adakozási kedv és a célként kitűzött 25 millió forint sokszorosa gyűlik össze. „A begyűjtött összeg minden várakozásunkat felülmúlta, így az eredetileg tervezett egy fiatal helyett,
többeknek is tudunk igény szerint segíteni,
de ez sok előkészítést, egyeztetést és figyelmet igényel” – mondta el Kovács Vera, az ULE alapító-társelnöke.
Fontos tisztázni, hogy a befolyt 219 millió forint nem az Utcáról Lakásba! Egyesület alaptevékenységét segíti, egy teljesen különálló bankszámlán kezdték el gyűjteni az adományokat. Az egyesület abban segít, hogy az állami gondozott fiatalok otthonhoz juthassanak az összegyűjtött pénzből. A legutóbbi egyeztetések szerint
5 lakás megvásárlását tervezik az adományokból.
Kovács Vera elmondta, az elmúlt hetekben több állami gondozásban lévő felnőtt fiatallal felvették a kapcsolatot, alaposan felmérték az éppen aktuális helyzetüket, egyéni szükségleteiket. Az egyesület munkatársai most azon dolgoznak, hogy a biztos lakhatáson túl minden egyéb biztosítva legyen ahhoz, ami a társadalmi integrációhoz szükséges. „Biztosan fogunk lakásokat is vásárolni, ezek keresését elindítottuk. Márciustól egy új szociális munkás is dolgozik nálunk, aki kifejezetten a most induló munkát koordinálja, ez egy nagyon hosszú és nehéz folyamat, hiszen traumatizált egyénekről van szó.”
Az egyesület megkereste az összes fővárosi önkormányzat vezetését is – így a józsefvárosi önkormányzatot is –, hogy biztosítsanak a program számára további beköltözhető lakásokat. Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtóreferense elmondta,
2025 és 2027 között évente egy beköltözhető állapotú bérlakást biztosít az önkormányzat
ún. bérlőkijelölési joggal az egyesületnek. Ez azt jelenti, hogy az ULE dönt arról, kik költözhetnek az ingatlanokba, de kizárólag állami gondozásból kikerült fiatalok számára biztosított ez a lehetőség. Az erről szóló szándéknyilatkozatot már aláírta Pikó András polgármester.