Ne Isten oltasson!

2021. november 09.

További ösztönzés veheti rá az oltatlan rászorultakat a covid-vakcinára

Félidőnél tart az oltási támogatási program Józsefvárosban. A rászorultsági alapon járó, oltásra ösztönző támogatást eddig 179-en igényelték meg, de eddig leginkább azok, akik már korábban megkapták az oltást, vagyis alig fogyott a tényleg oltatlanok tábora. Lehet, további ösztönzőkre lesz szükség.

Az egyedülálló oltási támogatás Józsefvárosban egyre népszerűbb, azonban elgondolkodtató, hogy leginkább azok jelentkeznek a támogatásért, akik már megkapták a vakcinát, tehát nem biztos, hogy az oltatlanok számának drasztikus csökkenését lehet várni az intézkedéstől.

A hvg.hu írta meg, hogy 179-en jelentkeztek, igaz, a többségük már korábban megkapta az oltást – a rászorulók közt ők is jogosultak a díjazásra.

Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtófőnöke szerint az akció nem kontraproduktív: „egy 77 ezres kerületeben a 179-es szám talán nem számít túl nagynak, de a program még csak másfél hónapja fut, és mivel még senki nem csinált ilyet ebben az országban,

jelenleg senkinek nincsen releváns tapasztalata arra nézve, hogy mi az, ami igazán ösztönzőleg hat az emberekre”.

Békési Zsuzsa – Fotó: Nagy Dániel

Szerinte is érdemes azonban gondolkodni azon, hogy az újonnan oltakozóknak

esetleg tovább emeljék a jelenleg 20 ezer forintos támogatást,

ezzel is növelve az oltási hajlandóságot, de ez további kérdéseket vet fel: „ebben az esetben felvetődik az a kérdés is, hogy miért jutalmazzuk jobban a friss felelősségérzetet a két hónappal ezelőtti felelősségérzetnél” – mondja Békési Zsuzsa. 

Emlékezhetünk, a kerület 2000 ember díjazására elég pénzt tett félre, december 31-ig lehet jelentkezni – az igényléseket pedig január 15-ig lehet benyújtani. Szeptember 27-én indult az akció, tehát nagyjából félidőben vagyunk – az ezer emberhez képest a 200-nál is alacsonyabb szám kevés.

Most egyébként még könnyebben lehet majd oltáshoz jutni az akcióhéten, regisztrálni sem kell előre online módon:

A támogatás tehát szeptember 27-től él, a járvány negyedik hulláma pedig most van felfutóban, így elképzelhető, hogy a negyedik hullám beindulása és a megemelt összeg majd megteszi együttes hatását: „muszáj időt hagynunk ezeknek a dolgoknak, ez nem egy látványpékség, hogy bemész, kinézed, megveszed” – mondja a sajtófőnök.

Az, hogy hányan vannak beoltva a kerületben, nem tudható.

Fotó: Nagy Dániel

Az önkormányzatoknak Magyarországon, így a józsefvárosinak is, nem szolgáltatnak adatokat központilag, csak az önkormányzati dolgozók átoltottságára vonatkozóan van adat: itt a dolgozók 90-95 százaléka beoltatta már magát, de ezt az arányt természetesen nem lehet az egész kerületre kiterjeszteni. Pedig jó lenne, ha több információ állna rendelkezésre ez ügyben, mert így csak találgatni lehet: a Miniszterelnökség számai szerint (amiket a 444 közölt)

az ország jobb helyzetben levő régióiban jóval magasabb az átoltottsági arány, mint a hátrányosabb helyzetű településeken.

Józsefváros valószínűleg az utóbbi kategóriába tartozik, tehát valószínűsíthető, hogy magasabb rizikójú a kerület járványügyi szempontból. „Általános, hogy a képzetlenebb, szegényebb emberek alulinformáltak, kevésbé tájékozottak ebben a kérdésben is.

Az, aki nehezebben jut információhoz, nehezebben is veszi rá magát az oltásra,

sokakat félinformációk befolyásolnak” – mondja Békési.  

Fotó: Nagy Dániel

Pontosan ez volt az a felismerés, ami rávezette a nyolcadik kerületi önkormányzatot a program beindítására, szem előtt tartva persze azt is, hogy az anyagi ösztönzést nem az okos szavak, felvilágosítás helyett, hanem amellett kell alkalmazni. A támogatás egyébként azoknak a rászorulóknak jár, akiknek havi keresete nem több, mint 99 750 forint. A támogatásnak van még egy feltétele: a családban minden nagykorúnak be kell oltatnia magát (kivéve akkor, ha valakinek orvosi igazolása van arról, hogy ezt nem teheti).

A program és a jelentkezés részleteiről itt olvashat:

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.