Az áldozat az újraélesztés után a kórházban elhunyt

2023. május 25.

Tragédia a gázrobbanás után

Még nem zárult le a hivatalos vizsgálat, de sok mindent megtudtunk arról, hogy mi történt a Bérkocsis utca 30-ban, mi lett a lakókkal, és hogyan áll helyt ilyenkor az önkormányzat. Sajnos arra is fény derült: a robbanás súlyos sérültje a kórházban elhunyt.

Gázrobbanás volt május elsején reggel a Bérkocsis utca 30-ban. Az oka még nem ismert, a BRFK VIII. kerületi kapitánysága bűntett gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen közveszélyokozás gyanúja miatt. Gyanúsítottat még nem hallgattak ki, de nyomoznak, a tűzvizsgálók sem végeztek még a vizsgálattal.

Tragédia

A Bérkocsis 30. jó százéves, egyemeletes ház, a robbanás a belső udvar körfolyosós első emeleti lakásában történt. A detonáció felszakította a lakás mennyezetét a tetőtér felé és kidöntött egy tűzfalat, ettől megroggyant az épület. A lakás azonban nem égett ki, mert a berobbant gázt a keletkezett por elfojtotta.

A lakásban tartózkodó férfi felsőteste és légcsöve azonban megégett, olyannyira, hogy a rohammentő orvosa, a toxikológusként ismert Zacher Gábor és munkatársai fél órán át küzdöttek, hogy szállítható állapotba hozzák. Előttük már a tűzoltók is nagy küzdelmet folytattak, hogy egyáltalán megtalálják a törmelék alatt, még kutyát is bevetettek a keresésbe.

Az egyik tetőgerenda alatt feküdt, ami 45 fokos szögben zuhant a lakásba. Az életét azonban már nem lehetett megmenteni, a kórházban meghalt.

Jövőre költöztek volna

Az épület egyike azoknak a 100%-ban önkormányzati tulajdonú házaknak, melyekre bontás vár, mert nem érdemes megmenteni őket, az eladásból befolyt pénzből azonban bérlakásokat tudnak felújítani. Tavaly értékesítették az ingatlant, jövő év elején adnák át a vevőnek. A 19 lakásból már csak hétben laktak, idősebb bérlők – anyuka, gyerek nincs köztük –, akiknek már dolgoznak a cserelakásán.

Most azonban két órán belül el kellett hagyniuk az otthonukat, a katasztrófavédelem lezárta a házat. A Bezerédj utcai átmeneti szállás fogadta őket – ha nem is lakás, ez elég komfortos, van konyha és fürdőszoba –, innen pár napon belül átköltözhettek az önkormányzat krízislakásaiba. Néhányan rokonoknál találtak helyet, mint az áldozat felesége is, aki éppen munkában volt a robbanás idején. A tervek szerint 2024 februárjára azonban mind a hét bérlő beköltözhet a felújított cserebérleménybe.

A JGK munkatársai segítettek a házból kiköltözni, biztosítottak autót, és szereztek ruhát, élelmiszert, hiszen a bérlők aznap nem vihettek szinte semmit magukkal. Két-három nappal később kaptak csak lehetőséget arra, hogy az ingóságaikat elvigyék. A berobbant lakás alatt lakó házaspár helyzete a legrosszabb, ők könnyebben megsérültek, a lakásuk is annyira károsodott, hogy oda nem lehetett még visszamenni.

Nem hagyják magukra a bajbajutottakat

Az önkormányzatnak jól működő rendszere van katasztrófahelyzetekre, a történteket is azok segítségével raktuk össze, akik a helyszínen jártak és részt vettek a lakók kimentésében, elhelyezésében: a házat üzemeltető Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) munkatársaival, valamint Illés Péter kabinetvezetővel, aki Pikó András polgármesterrel volt a helyszínen, és a katasztrófahelyzetek kulcsfigurájával, Bardovits Gábor rendészeti irodavezetővel, közbiztonsági referenssel.

Bardovits Gábor az, akit éjjel-nappal riaszthat a katasztrófavédelem, ő azonnal értesítette Pikó Andrást és Illés Pétert, és el is kezdte szervezni a lakók biztonságba helyezését.

A JGK felfüggesztette a lakók bérletidíj-fizetési kötelezettségét, az önkormányzat gyorssegélyt, rendkívüli települési támogatást adott. Pikó András a helyszínre ment, személyesen találkozott a lakókkal, meghallgatta őket. Ügyüket kiemelten kezelik, azóta már többen felkeresték az irodájában.

Pikó András a robbanás kapcsán az önkormányzat részére azt írta tanulságul a Facebookon, hogy a ciklusban elkölthető 4 milliárdos saját forrásnak „a tízszerese, a százszorosa sem lenne elég, és másra nem számíthatunk, csak magunkra”, miközben bontani kell a lakhatatlan épületeket és felújítani az évtizedek óta elhanyagolt bérházakat.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.