Szent Kozma Egészségügyi Központ

2025. május 30.

Új időpontfoglalási rendszer a JEK-ben

Az időpontfoglalás az Auróra utcai Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központba (JEK) hasonló módon üzemel, mint eddig, azonban kiegészült a rendszer egy új szereplővel, a JIR-rel, így lazultak a területi kötöttségek a betegellátásban.

Idén május 1-től a Járóbeteg Irányítás Rendszer (röviden JIR) változásokat hozott a betegek számára a vizsgálatok helyszínét és az időpontfoglalást illetően, és az Auróra utcai Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) rendelésére is vonatkozik. A JIR bevezetésével bárki az ország bármelyik szakrendelőjébe tud időpontot foglalni, legyen az beutaló nélküli vagy beutalóköteles vizsgálat.

A JEK továbbra is működteti a saját időpontfoglaló rendszerét, emellett a JIR-en keresztül is lehet az intézménybe időpontot foglalni. Tehát a korábbiakhoz hasonlóan van lehetőség időpontot foglalni a szakrendelőben online itt, telefonon a +36 (1) 790-4721, (1) 790-4722 és 790-4723 számok egyikén, személyesen pedig az egészségügyi központ recepcióján (Auróra utca 22–28.).

Emellett lehet majd időpontot foglalni a JIR-en keresztül a JEK-be és az ország bármely más szakrendelőjébe is. Tehát józsefvárosi lakosok is foglalhatnak időpontot a JIR-ben más kerületek egészségügyi intézményeibe, ha a JEK-ben nem talál valamelyik ellátásra időpontot.

Az önkormányzat azt javasolja a józsefvárosiaknak, ha a JEK-be szeretnének orvoshoz menni, akkor továbbra is a JEK fent felsorolt elérhetőségein keresztül foglaljanak időpontot vizsgálatra.

Ha nem a JEK-ben foglalna időpontot, de az ellátás beutalóköteles, akkor először a háziorvosánál kell jelentkeznie, ahogy korábban is.

A JIR-en keresztül többféleképpen lehet időpontot foglalni:

  • az ingyenes 1812-es számon hívható Egészségvonalon,
  • az Egészségablak applikáción keresztül, amit bármely okostelefonra le lehet tölteni, és
  • az EESZT Lakossági Portálra belépve, ahol a jobb oldali „Új időpont foglalása”​ gombra kell kattintani.

Ha az Egészségablak applikáción vagy az EESZT Lakossági Portálon keresztül szeretne időpontot foglalni, szüksége lesz Digitális Állampolgárság Program (DÁP) vagy Ügyfélkapu+ regisztrációra.

Fontos tudni, hogy beutalóköteles rendelések esetén az új rendszer kizárólag e-beutalót fogad el, vagyis papíralapú beutalóval nem lehet időpontot foglalni. Ha ön papíralapú beutalót kapott orvosától, kérdezze meg, hogy az e-beutalóját feltöltötte-e az EESZT-be (a felhőbe).

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.