Egy lopott roller is meglett

2023. március 02.

Új pszichoaktív anyagot terített a díler, elfogták

Lakossági bejelentések alapján fogott el egy terjesztőt a nyolcadik kerületi rendőrség.

Az elmúlt hetekben több lakossági bejelentés is érkezett arról, hogy feltehetően kábítószer-kereskedelem folyik a Lujza utca 36. környékén. Erre reagált a rendőrség, és felépített egy kis egységet bűnügyesekből, rendészekből. A lakossági bejelentéseket alapul véve sikerült beazonosítani azt a személyt, akiről feltételezték, hogy kábítószer-árusítással foglalkozik. Később a szakértői vélemény azt hozta ki, hogy a férfi új pszichoaktív anyagot forgalmaz.

Ezek az új anyagok sok esetben ugyanazzal a hatással bírnak, mint a tradicionális kábítószerek, csak egy-két vegyület különbözteti meg őket attól, hogy a törvény szerint a kábítószerek listájában szerepeljenek. Ettől függetlenül a velük való kereskedés büntetendő, birtoklásuk szabálysértésnek minősül.

Kiderült, hogy a terjesztő „kristálynak” nevezte az anyagot, ami megtévesztő elnevezés, számolt be lapunknak a kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Régebben a „kristály” elnevezést egyes metamfetamin-származékokra használták, most pedig már ezt az új anyagot is így nevezik egymás között.

Fotó: Huszár Boglárka

Az elfogásban a rendőrökön kívül a térfigyelő kamerarendszer is segített. Nemcsak a terjesztőt, de a hozzá érkező személyeket is előállították, akik elmondták, hogy a terjesztőtől ötezer forintos grammonkénti áron szerettek volna vásárolni, vagy vásároltak is az anyagból. Nyolc embert állítottak elő összesen, mert sikerült bizonyítani az új pszichoaktív anyaggal történő visszaélést.

A kábítószer-kereskedő lakásán történő kutatás során előkerült egy lopott roller is, amit kábítószerért cserébe adott be egy tolvaj, akit a rendőrség korábban már megtalált, emiatt a kereskedő a pénzmosás gyanújával is szembe kell nézzen, most letartóztatásban van.

Nyitókép: Pexels (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.