„Hallottam, hogy alakulóban a zászlóalj, ami nagyapám nevét viselné, később arról értesültem, hogy már használják is a fronton küzdők a nevet” – mondta Jánosi Katalin. Nagy Imre 1956-os mártír miniszterelnök unokájának az ukrán hadsereg szervezett hivatalos névadó ceremóniát és zászlóavatást 2024. májusára.
Mosolyogva készültek vállalni a halált
A háború miatt minden titkosan zajlott, Jánosi Katalin nem tudhatta, mikor és hol találkozhat a katonákkal. Májusban Harkiv felé nagy orosz betörés történt, s végül nem lehetett a harctérről kivonni a katonákat. Így a frontra, a zászlóaljba készülő fiatalokat látogatták meg. „Ez talán még nehezebb volt, rendkívül fiatalok voltak, lányok is voltak közöttük. Nagyon elhivatottaknak és optimistáknak tűntek, sokkal többet mosolyogtak, mint mi.”
Átadták Jánosi Katalinnak az egység zászlaját is, ez a Nagy Imre-emlékház falára került. „Mindegyiknek a kezét néztem… A fiataloknak olyan finom kezük volt, borsózott a hátam a tudattól, hogy ölni és halni kénytelenek menni” – mondta Jánosi Katalin.
„A katonák közül sokan nem fedték fel az arcukat, maszk takarta őket végig” – mondta. „Ha rangosabb belép közülük Magyarországra, itt érvényes rájuk az orosz elfogatóparancs. Sajnos nálunk sok az orosz ügynök, bármikor lelepleződhetnek.”
A kiképzőtáborban ebédidő alatt sikerült pár személyes szót váltani. „A legmegdöbbentőbb az volt, hogy mosolyogva készültek a háborúba, halált osztani és vállalni. Mit tud az ember ilyen helyzetben mondani fiatal embereknek?
Veletek vagyok, veletek leszek.
Talán a találkozó oldotta számukra az idegfeszítő készülődést.”
Jánosi Katalinék a Tarasz Sevcsenko katonai akadémiát is meglátogatták. A kadétok közt meglepő volt a sok fiatal lány. „Érzékelhettük, hogy a hazaszeretet és az agresszorral szembeni ellenállás független a nemektől, s felfokozott belső lelki állapotban készülnek hazájuk védelmére.”
„Még itthon készítettünk egy szinkronizált köszöntő videófilmet, amiben elmondtam a gondolataimat, érzéseimet, lelki-szellemi támogatásomról biztosítottam az alakuló egységet” – folytatta Jánosi Katalin. „Utána sokan odajöttek, elmondták, mennyire jólesik nekik, hogy nem felső szintű, hanem a kiskatonákkal való találkozó zajlott,
az életüket kockáztatókkal beszél valaki,
és nekik fejezi ki együttérzését, biztosítja őket arról, hogy holnap is gondolni fog rájuk.”
Jánosi Katalin kapott Ukrajnától egy támogatói kitüntetést is, de számára a fiatalok emberi visszajelzései is rengeteget jelentenek.
„Abszolút alulról jövő kezdeményezés volt, hogy megalakuljon a Nagy Imre-zászlóalj. Épp ezért voltam én is meghatva, mert nem felső politikai döntés eredménye, hogy használják nagyapám nevét, a katonák érezték fontosnak ezt.”
Mit tapasztalt Ukrajnában? „Dörömböl az élet” – válaszolta röviden. „Teljes erővel élnek. Csodálom ezt.”
Jánosi Katalin utólag is örül, hogy a veszély ellenére elszánta magát az útra. „Úgy éreztem, ezeknek az embereknek minden héten szüksége lenne egy ilyen lelki támogató injekcióra. Örülök, hogy én egy ilyen ember lehettem.”
„Hétköznapi tapasztalatok is értek, például, hogy egy ilyen hatalmas országban a távolságok léptéke is más, az emberek elképesztően sokat gyalogolnak” – mondta Katalin, aki már 73 éves. „De valószínűleg ez csak nekem okozott gondot.”
„Biztos megtiszteltetésnek érezné”
Szó esett a Nagy Imre korát, életútját bemutató emlékházról is. „Jönnek hozzánk diákok, emlékezők, külföldi vagy nyugdíjas csoportok, jönnek vidékről és Budapestről is”. A Magyar Tudományos Akadémiához tartozó emlékház 25 éve nyílt. Volt már itt építészettörténeti program, de aktuális és ismeretterjesztő előadásokat is tartanak.
Ebben a házban lakott Jánosi Katalin gyermekként, a ház tele van számára kedves emlékkel. Nagy Imre itt el tudta hagyni a hétköznapok gondjait, bajait, tudott a családra összpontosítani. Vajon mit szólna mindehhez? „Biztosan megtiszteltetésnek érezné. Bár harcolt a világháborúban, nagyapám kimondta 56-ban, hogy kilépünk a Varsói Szerződésből, Magyarország semleges (ő mindig semleges országról gondolkodott, rengeteget írt az államok szuverenitásáról is). Meggyőződésem, hogy ő ma is vállalná a harcot az orosz agresszor ellen. Szeretném külön köszönetem kifejezni a szervező Oltalom Karitatív Egyesületnek, amely állandó és rendkívüli segítséget nyújt a hazáját védelmező ukrán katonáknak.”
Fotók: Huszár Boglárka
