Hasba szúrt egy férfit a vádlott

2018. november 30.

Vádemelés életveszélyes testi sértés miatt

Az ittas vádlott belekötött egy társaságba egy Kőbányai úti szórakozóhelyen, majd a társaság egyik tagját késsel életveszélyesen megsebesítette. A vádlott 8 évig tartó szabadságvesztést is kaphat – derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

Mindössze 18 éves volt a vádlott idén január 13-án, amikor hajnalban egy Kőbányai úti szórakozóhelyen italozott a barátaival. Odalépett egy ott szórakozó társasághoz és belekötött az egyik férfibe, majd egyikük felé szúró mozdulatot tett. A társaság egy másik tagját, miközben barátja védelmére kelt, a vádlott a nála lévő késsel egy határozott mozdulattal megszúrta a hasán. Az áldozat életveszélyes állapotba került, barátai azonban kórházba vitték, így megkapta a szakszerű ellátást. Az elkövetőt az áldozat később felismerte a közösségi médiában és a rendőrség elfogta a késelőt, aki jelenleg is letartóztatásban van – derült ki a vádiratból.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amely bűncselekményt a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A Józsefváros Újság archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.