Elhallgatták a mentők elől a verést

2018. június 15.

Vádemelés: leütötte munkását egy férfi, aki később belehalt

Munkaszervezők és az egyik munkás között alakult ki a vita, amelynek során a 26 éves vádlott megütötte a munkást, apósa pedig ezt elhallgatta a kiérkező mentők elől; az ügyészéség mindkettejük ellen vádat emelt.

A vádirat szerint az ügy egyik vádlottja – egy 44 éves férfi – magyar építőipari munkások részére szervezett munkalehetőséget osztrák építkezéseken. A férfi 2016. augusztus 07-én az esti órákra beszélt meg találkozót több munkással azért, hogy őket még aznap kiutaztassa Ausztriába. A találkozót egy józsefvárosi benzinkútnál beszélték meg a munkásokkal, ahova a férfi a 26 éves vejével érkezett. A várakozás közben az egyik ittas munkás és a vádlottak között vita alakult ki, amelynek során a 26 éves férfi úgy megütötte a munkást, hogy az eszméletét veszítve hanyatt esett, feje a betonra csapódott. Az eszméletlen férfit a vádlottak próbálták ébresztgetni, de nem tért magához, ezért értesítették a mentőket. A helyszínre érkező mentőkkel a 44 éves munkaszervező közölte, hogy a férfi ittas, azt elhallgatta, hogy az ütés miatt a fejét nagy erővel a betonba verte. A munkás közben kezdett magához térni, és valamennyit már kommunikált, ezért a mentők – akik az eszméletvesztés valódi okát nem ismerték – azt állapították meg, hogy nem szorul további ellátásra, ezért távoztak a helyszínről.

A sértettet ezután a gépkocsihoz támogatták, aki azonban már nem akart beszállni. A vádlottak azonban őt akarata ellenére a gépjárműbe ültették, majd egyikük elvette a mobiltelefonját is azzal, hogy azt a sofőr a sértettnek majd csak az Ausztriába érkezésüket követően adhatja vissza. Mivel a férfi a gépjárműben is többször mondta, hogy nem akar elutazni, őt a sofőr végül a csomagjaival együtt útközben kitette, és a telefonját is visszaadta. A férfi ezután rosszabbul lett, őt az éjszakai órákban a járdán fekve járókelők találták meg, ők értesítették a mentőket. A munkás a kórházba szállítása, illetve hosszabb kórházi kezelése ellenére később, a bántalmazás miatt elszenvedett koponyasérüléssel közvetetten összefüggő betegségek okán 2017. január végén elhunyt.

A Fővárosi Főügyészség a 26 éves férfit halált okozó testi sértéssel, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével, 44 éves apósát pedig a személyi szabadság megsértése mellett bűnpártolással is vádolja.

A Józsefváros Újság archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.