Balogh Fruzsina
(C8-Momentum-DK-Párbeszéd-Zöldek Pártja-Szikra-LMP)
A kerületben nőttem fel, az elmúlt években közösségszervezőként dolgoztam. 2019 óta a környékünk sokat fejlődött, Pikó Andrásék felújították a Losonci tér környékét és a Napvirág ovit. Kert nyílt a Kőris és a Koszorú utcában, megújultak játszótereink és a közvilágítás a Muzsikus cigányok parkjában, önkormányzati házakat újítottak fel, és kizárólagos lakossági parkolást vezettek be.
A következő öt évben megújul az Illés és a Kőris utca, fásítjuk a Koszorú és a Magdolna utcát. Lesz új zebra a Diószegi és a Korányi Sándor utca találkozásánál. Fellépünk a köztéri italozás és drogfogyasztás ellen, és köztisztasági akciócsoportot hozunk létre. Szavazzon rám és Pikó Andrásra június 9-én!
Kecskeméti László
(Fidesz-KDNP)
Józsefváros jobbat érdemel! Lokálpatrióta, nős, családapa vagyok. 2019-ig vagyongazdálkodási igazgatója voltam a kerületnek, jelenleg hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásával foglalkozó küzdősport akadémiát is vezetek a Lovassy László utcában.
Célom, hogy a kerületrész virágzásnak induljon, a polgárőrség újraszervezését már megkezdtem. Bérházfejlesztéssel, az Illés utca felújításával, igazságos önkormányzati bérlakásprogrammal, valódi forrással rendelkező társasházi pályázati rendszerrel és a fizetős parkolás eltörlésével állítanám vissza a józsefvárosiak bizalmát.
Rendbe hozzuk a panelházak alatti átjárókat, zöldítjük a Szigony utcai parkolót, befejezzük a Práter utca teljes felújítását és nagyszabású zöldprogramot hajtunk végre.
Szomora Alexandra
(Magyar Szolidaritási Mozgalom)
23 éves egészségügyi szakápoló vagyok. Családommal 4 éve költöztünk a Kálvária tér környékére, egy egyéves kisgyerek boldog anyukájaként fontos nekem a családok nyugalma, a tiszta utcák és a korszerű játszóterek! Hiszem, hogy a Losoncinegyed közéletének szüksége van egy fiatal képviselőre, aki a járdák felújításáért, a közösségi terek létrehozásáért, a drogszemét és a kutyaürülék megszüntetéséért kíván tenni.
Az itt lakóknak joguk van ahhoz, hogy biztonsággal élhető lakásokban éljenek – a jelenlegi városvezetés hatálytalanította azt a rendeletet, amely megtiltotta illetékteleneknek a társasházak közös területein tartózkodást. Ha kell, elmegyek a falig is, de ezt az áldatlan állapotot fel kell számolni.
Szili-Darók Ildikó
(Magyar Szocialista Párt)
56 éves szociális munkás, tanár, mentálhigiénés szakember, jelenleg teológia-doktorandusz vagyok. 36 éve dolgozom Józsefvárosért. Az egykori családsegítő szolgálatnál 15 évig dolgoztam, 5 évig vezettem azt.
4 és fél éve bizalmat szavaztak nekem, mint a 9. választókerület egyéni képviselőjének. Miután alpolgármesterként is dolgozom, így nem csak a körzetben élők ügyeit képviselem.
A helyben vállalt ígéreteimet maradéktalanul teljesítettem. Rendeződött a Muzsikus cigányok parkjának a közvilágítása, és nemsokára ismét lesz köztéri internetelérés a Kálvária téren. Sokan kerestek meg egyéni gondjaikkal, így az egyéni problémákon keresztül is tapasztaltam, mit kell tenni, hogy megkönnyítsük az itt élők életét.
A választási térképet itt találja.
A szavazókörök listája itt tekinthető meg.
Hogy melyik lakcímhez melyik szavazókör tartozik, itt érheti el.
A választási mellékletet összeállította: Szabó Flóra és Rebró Fanni