Változás a rendszerben

2023. június 17.

Várakozó üzemmódban a védőnők

A védőnők munkáltatói július 1-jétől a megyei intézmények lesznek. Megnéztük, mi változik, mi marad, s mi az, ami még bizonytalan.

Az állam július 1-jével átveszi Józsefváros önkormányzatától is a védőnői ellátást. Az átvételről képviselő-testületi döntést kell hozni, ugyanis alapító okiratot kell hozzá módosítani, mondta lapunknak Pokornyi Viktória, a kerületi Humánkapcsolati Iroda vezetője. Eddig a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) volt a gazdája a kerületi védőnői hálózatnak, ezentúl a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (volt Szent István és Szent László kórház) lesz a józsefvárosi védőnők munkáltatója. A védőnői telephelyek is kikerülnek júliustól a kerületi hatáskörből. 

A változást a lakosság valószínűleg nem fogja megérezni,

hiszen a védőnők továbbra is a családokat, gyerekeket fogják ellátni ugyanazokon az ellátási helyeken, mint eddig. Az adatszolgáltatás folyamatosan zajlik a centrumkórház felé, később pedig majd születik egy megállapodás a feladatok átadás-átvételéről is. 

Az érintett munkatársak nem nyilatkozhatnak a témában,

tudtuk meg egészségügyi dolgozóktól. Az egyik védőnő azt mondta, eddig apró változások történtek, például orvosi alkalmasságit kellett küldeniük a kórháznak, és beleegyező nyilatkozatot kellett aláírniuk, hogy a jelenlegi munkáltató átadhatja adataikat a kórháznak.

„Azt ígérték, igyekeznek mindent úgy megoldani, hogy mi az átállásból semmit ne vegyünk észre.”

Egy új szereplője is lett a rendszernek: korábban nem volt úgynevezett mentor védőnői koordinátor. Ő a kórház és a védőnők között tartja a kapcsolatot. 

Eddig nem történt kellemetlenség,

várakozó üzemmódban vagyunk

– mondta lapunknak a védőnő. Olyanról sem tud, aki a változás miatt felmondana. Egy másik megszólaló szerint új szerződést még nem kaptak, a mostani munkáltatójánál írt alá hozzájárulást adatai továbbítására. Azt mondta, a helyi ügyintézéshez már hozzászoktak, arra kíváncsi, a hétköznapi dolgok hogyan változnak majd, például kitől kell majd anyagot rendelni, vagy változik-e az adminisztráció. 

Kollégái vegyesen fogadták a hírt,

mondta a védőnő. Van, aki aggódik, és van, aki lazán veszi. Azt még nem tudják, jobb vagy rosszabb lesz-e a helyzet. A változtatás oka az egységesítés lehet – véli. Eddig ahány önkormányzat, annyi főnöke volt a védőnőknek. Mostantól egységesebb lesz a vezetés, valószínűleg egységesebb lesz az elvárás is a vidéken és a városban dolgozó védőnők felé egyaránt. Lehet, hogy a kis faluban dolgozó védőnőnek be kell segítenie a helyi orvosnak, pedig ez nem volna feladata, mert mi önállóan végezzük a munkánkat – mondta. 

Védőnői kisokos 

A területi védőnők az alapfeladataikat törvények, rendeletek, módszertani útmutatók, szakmai protokollok alapján látják el – mondta lapunknak korábban dr. Antalné Tálos Katalin területi vezető védőnő. A világon egyedülálló magyar specialitás a kádári Magyarországon létrehozott védőnői gondozás, aminek legfőbb eszköze a családlátogatás, a távkonzultáció, az önálló védőnői tanácsadás, továbbá az egészségnevelés és egészségfejlesztés családi és közösségi színtereken. A védőnői munka oktató-nevelő-segítő jellegű. A családgondozás keretében elvégzik a gyerekek alapvető szűrővizsgálatait, várandósgondozási és nővédelmi feladatokat látnak el, részt vesznek a járványügyi megelőző ellátásban, a védőoltások szervezésében. Az óvodákban és iskolákban, kerületi táborokban és egészségnapokon rendszeresen tartanak egészségfejlesztő előadásokat, érzékenyítő programokat. Bizalmon alapuló szoros kapcsolat kialakítására törekszenek, főként a családok női tagjaival. 

Józsefvárosban 3 rendelőben 17 területi védőnő dolgozik; a három védőnői telephely a Gutenberg téri, a Szigony utcai és az Auróra utcai rendelő. 

Illusztráció: pexels

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.