Energiaszegénység – energiatudatosság

2022. április 18.

Vasárnapi ebéd gáz nélkül, digitális oktatás áram nélkül?

Az előrefizetős mérőórák telepítése a beosztásban segíthet, de a tudatos energia-használat a fogyasztók részéről épp úgy szükséges, mint a megfelelő koncepció az érintett szolgáltatók részéről. Az Energiaklub cikke az energiaszegénység sorozatból.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának berobbanásával ismét előtérbe került a megfizethető energiaszolgáltatások kérdése. A legkiszolgáltatottabb háztartásokat célozva jött létre a védendő fogyasztók jogi kategóriája és az ezáltal elérhető előnyök.

A védendő fogyasztói státusszal igényelhető előrefizetős mérőórák felszerelése valóban meg tudja akadályozni, hogy a szolgáltató felé tartozás halmozódjon fel, azonban nem ad semmiféle garanciát arra, hogy a háztartás energiaellátása biztosítva lesz. Hogyan lehet a meglévő rendszeren belül méltóbb viszonyokat elérni?

Március elején megkezdődtek a régóta tartozó háztartások kikapcsolásai. Majd érkezett a hír, hogy az MVM csoport és az E.ON ellátási területéhez tartozó háztartások még egy hónapig fellélegezhettek. Megkönnyebbülésre azonban így se volt lehetőségük, mivel az elhúzódó hűvös időjárás, a digitális oktatás, a járvány okozta megbetegedések és a munkalehetőségek leszűkülése eddig talán soha nem látott terheket ró a háztartásokra. A magyar háztartások több mint 10 százaléka már a korábbi években sem tudta anyagi okok miatt közüzemi számláikat időben befizetni.

A mostani időszakban mégis miből jutna a tartozások megtérítésére?

A háztartások egy további csoportja – akik ráadásul kedvezményekben is részesülnek –, már most teljesen áram- és gázszolgáltatás nélkül maradhat. A villamosenergia törvény (VET) 2007-es változtatásai meghatározták a védendő fogyasztó kategóriáját. A státusz elismerése kérhető szociális alapon, illetve fogyatékossággal élők számára. A védendő fogyasztók jogosultak bizonyos kedvezményekre, szolgáltatásokra, így például évente egyszer részletfizetési kedvezményt és fizetési haladékot igényelhetnek. A fogyatékkal élők számára azonban a széleskörű előnyök csak abban az esetben igényelhetőek, ha a háztartást egyedül fogyatékkal élő személy alkotja, ami jelentősen leszűkíti a jogosultak körét. 

Kép: CE Energynews

További előny, hogy a háztartások térítésmentesen kérvényezhetik az előrefizetős, vagy más néven kártyás mérőóra felszerelését is. Ennek működése a feltöltőkártyás telefonokhoz hasonló: a kártya egyenlegét bizonyos boltokban, interneten keresztül stb. lehet fetölteni, és a szolgáltatás csak addig vehető igénybe, amíg a feltöltött pénz el nem fogy. Ez megakadályozza a szolgáltató felé való eladósodást, és ösztönözheti a takarékosabb energiafelhasználást.

Az előnyök összességében a villamosenergia vagy a földgáz árát nem érintik, és a mérőóra feltöltésének feladatát is a háztartásnak kell megoldania, annak minden logisztikai nehézségével együtt. Tehát, amint egy család nem tudja megoldani a kártya feltöltését – akár kieső jövedelem miatt, akár amiatt, mert nincs internetelérésük vagy túl sokba kerül elutazni a következő feltöltőpontig –, a háztartás áram és/vagy gáz nélkül marad. A védendő fogyasztói státusz minden hiányossága ellenére is támogatást adhat a legrosszabb időszakban, így mindenképp ajánlott az elérhető lehetőségekről tájékozódni! A jogosultság és adminisztratív lépések kérdéseivel érdemes a releváns áramszolgáltató honlapját (pl. ELMŰ-ÉMÁSZ oldala) vagy ügyfélszolgálatukat felkeresni.

Miért látható az, hogy jóval több előrefizetős mérő van bejegyezve, mint a  nyilvántartott védendő fogyasztók kevesebb mint ötvenezres száma? Az előrefizetős mérőóra jellemző kelléke az albérleteknek is. Itt a főbérlő szerelteti fel saját költségén, hogy elkerülje a hátralékosságot vagy bármi egyéb bonyodalmat, ami az áram- vagy gázszolgáltatás fizetéséből számára jelentkezhet. Az ilyen lakások jól szolgálnak sok egyetemista ideiglenes lakhelyeként, de egy albérletbe kényszerült, létbizonytalanságban élő család számára ez a rendszer csak további kétségeket szül. Ezek az élethelyzetek egyáltalán nem tárhatók fel könnyen, így a védendő fogyasztói státusz felett sem érdemes egyből pálcát törni. Az viszont biztos, hogy néhány változtatással és figyelmességgel könnyen meg lehetne segíteni az érintettek életét. 

A kulcsfontosságú, életeket mentő, de rövid távon is alkalmazható beavatkozásokra hívta fel a figyelmet a Habitat for Humanity Magyarország sajtóközleményei. Legutóbbi közleményükben határozottan kiállnak amellett, hogy az előrefizetős mérőórával rendelkező háztartások járvány alatti támogatatlansága méltatlan, és a moratóriumot legalább a veszélyhelyzet végéig ki kell terjesztenie az államnak. Mivel nincs idő a beérkező kérelmek elbírálására, ezért olyan további támogatási formákat javasolnak, amit minden fogyasztó igénybe tud venni, pl. egyösszegű rezsitámogatást utalvány formájában.

Fontos, hogy a lakosság univerzális támogatása esetén a támogatás átruházható legyen a jobban rászorulók számára. A kikapcsolási moratórium mellett az éves téli kilakoltatási moratórium ideje csupán pár nappal lett meghosszabbítva, és május 4-vel hivatalosan is elkezdődhetett a kilakoltatások végrehajtása. A kilakoltatási moratórium május 6-tól azonban mégis meg lett hosszabbítva a veszélyhelyzet végéig. A meghosszabbított moratórium ellenére is mindenképp érdemes felkeresni felmerülő jogi segítségkérés esetén az Utcajogász Egyesületet és más lakhatással és érdekvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket.

Megfizethető energiaszolgáltatások kérdése

A megoldás kulcsa nemcsak az állam kezében van, hanem a piaci alapokon működő közműszolgáltatók is sokat tehetnek nyílt kommunikációval, és azzal, hogy

a védendő fogyasztóik számára hozott programjaikat eljuttatják az érintettekhez,

tisztábban kommunikálják azokat. Szükség van továbbá online és offline is elérhető térképekre, melyek átláthatóvá teszik a feltöltőpontok elhelyezkedését, elérhetőséget, nyitva tartásukat. A szolgáltatók és az állam hosszú távon partnerségbe léphetnek civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, karitatív szervezetekkel, akik a problémát integráltan kezelve közvetítőként járnak el a helyiek és a szolgáltató között.

Hasonló alapon jöhetett létre a BAGázs és az E.ON közös programja, ahol a helyiek célkitűzései alapján előrefizetős mérőórák segítségével vált biztosítottá a legális áramvételezés, és a helyi adósságkezelési csoport működésével milliós tartozást rendeztek a szolgáltató felé. Érdekes lehet még megemlíteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON gondozásában működő tiszabői Szociális Naperőmű programot. Itt a feltöltőkártyás mérőóra mellett megjelenik egy energiaközösségekre hasonlító koncepció is. Az elkövetkezendő években a Tiszabőn megépült rendszert többszörösen is viszontláthatjuk Magyarország leghátrányosabb településein.

Kép: Szociális Naperőmű

A helyi önkormányzat a forrásaihoz mérten máshogy is segíthet. A veszélyhelyzetre való tekintettel a közműszolgáltatók ügyfélfogadása szünetelhet, ezért soha nem volt még ilyen fontos, hogy az áram-, telefon- vagy internetszolgáltatás nélkül maradtak segítséget kapjanak az ügyintézésben. Mivel az önkormányzatok internetelérése adott, ezért támogathatják a település lakóit az elektronikus ügyintézésben, különösen a járvány ideje alatt vagy kistelepülés esetén – a feltöltőkártyás háztartásokat segítve – havi, akár kétheti transzfer indításával közeli feltöltőpontokhoz. 

Ideje fellépni az energiaszegénység ellen, és minden szinten a változásért küzdeni, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amely nem sodorja emberek százezreit létbizonytalanságba, és nem kényszerít családokat arra, hogy a vasárnapi ebéd vagy a gyermek oktatása között kelljen választaniuk.

Reményeink szerint a védendő fogyasztókról szóló cikk már rámutatott a megoldás felé vezető útra. A cikksorozat következő részei jó gyakorlatok bemutatására, finanszírozási lehetőségek feltárására, energiahatékonyság növelésre és az energiaközösségek koncepciójára fognak fókuszálni. 

(Ez a cikk az Energiaklub cikkének újraközlése. További energiával és takarékossággal kapcsolatos tanácsokért érdemes ellátogatni a kerületi RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központba a Gutenberg tér 2-be, ahol a következő szolgáltatások elérhetőek:

  • első konzultáció
  • egyéb tanácsadás
  • online tanácsadás
  • energetikai felmérés, energiatanúsítvánnyal, felújítási tervvel
  • komplex, kulcsrakész kivitelezés
  • társasházi tanácsadás közös képviselőknek
     

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 13.
A Vasárnap 8 új epizódjában N. Kósa Judit újságíróval és várostörténésszel Vincze Miklós beszélgetett.
2026. szeptember 07.
Tíz évig tartott szenvedélyes kapcsolata Péli Tamás festőművésszel. A szerelem mellett beszélgettünk a nehéz gyerekkorról, a verselés szenvedélyéről, a romákkal való közeli kapcsolatról és a cigányság sorskérdéseiről, és Józsefvárosról is.
2026. szeptember 06.
Bár Józsefvárosban jazzfesztivál „csak” hatodik éve létezik, a műfaj évtizedek óta szorosan kapcsolódik a kerülethez.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.