Rászorulóknak segítenek

2024. április 25.

Egy év alatt nagyon megnőtt az ügyfelek száma, maratoni ügyfélfogadással készül az Utcajogász

Az Utcajogász jogvédő szervezet hosszabb ügyfélfogadással és jótékonysági főzéssel készül: adományért lecsó és sütemény jár.

Az Utcajogász 2010 óta nyújt ingyenes jogi segítséget lakhatási és szociális jogok területén rászorulóknak. Április végén jár le a téli kilakoltatási moratórium, ezért maratoni ügyfélfogadásra készülnek:

április 26-án, pénteken déltől este 6 óráig a Blaha Lujza téren

lesznek.

Az Utcajogász Egyesület hajléktalanságban és lakhatási szegénységben élő embereknek biztosít

ingyenes jogi segítséget.

Az ügyszám az elmúlt évben a gazdasági válság miatt

radikálisan megnőtt,

a szervezet munkatársai most, a kilakoltatási moratóriumot megelőző pénteken a szokásosnál is több ügyfélre számítanak, tudta meg lapunk.

Ebben az időszakban sok család kap levelet a végrehajtótól, amelyben az kitűzi a kilakoltatás időpontját. Az utcajogászok azt kérik az ügyfelektől, hogy hozzanak magukkal minden, az ügyükre vonatkozó iratot a Blaha Lujza térre, mert

hatékony segítséget

csak így tudnak nyújtani.

A maratoni ügyfélfogadással a lakhatási válságra is felhívnák a figyelmet, illetve szeretnék, ha tevékenységük a rászorulók szélesebb körében válna ismertté. Azokat is várják a Blaha Lujza térre, akik az Utcajogász tevékenysége iránt érdeklődnek, vagy beszélgetnének velük a jelenlegi lakhatási helyzetről.

Az ügyfélfogadás után az Utcajogász Maraton az Aurórában folytatódik. A csapat jótékonysági főzésre invitál mindenkit az Auróra Klímakertjébe, ahol adományért cserébe jogászok által készített lecsót és süteményeket fogyaszthatnak a résztvevők, közben pedig ismereteket szerezhetnek a lakhatás jelenlegi helyzetéről.

Fotó: Utcajogász

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.