Nem tudni, miért tűnt jó ötletnek

2024. április 19.

Vegyesboltban kamupénzzel fizetett és késsel támadt

Kamupénzzel fizetett egy férfi Józsefvárosban, majd kést rántott, amikor lebukott. Elfogták és őrizetbe vették.

Március utolsó napján reggel egy 29 éves férfi bement egy józsefvárosi panelház aljában lévő vegyesboltba, majd a kiválasztott termékekért 5000 forintos címletre hasonlító játékpénzzel fizetett és sietve távozott – tudtuk meg a nyolcadik kerületi rendőrségtől.

Az eladó azonban résen volt, kiszúrta a hamis bankót. A ház gondnokával egyből a férfi után mentek, akit az utcán kérdőre vontak a hamis pénz kapcsán. A férfi ekkor kést rántott, majd közölte, hogy

„Ez az enyém, kifizettem!”

A késsel megfenyegette az eladót és a gondnokot, majd elmenekült a helyszínről. Nem sérült meg senki.

A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt, akit pár óra múlva a VIII. kerületben,

a Kálvária téren

elfogtak és előállítottak.

A 29 éves Cs. Dezsőt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrség fotója a hamis pénzről

A hamis ötezresen egyébként Judith Sargentini holland politikus, korábbi Európai Parlamenti képviselő látható. A viccpénzt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2019-ben bocsátotta ki az úgynevezett Sorospénz-sorozat keretében.

Nyitókép: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.