Bunyó és késelés

2025. július 25.

Vér folyt a II. János Pál pápa téren

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. A nyomozás jelenleg is tart.

Többtagú társaság bántalmazott 2 férfit a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren szerda este fél 10 körül – közölte lapunkkal a rendőrség. A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Előállítottak 5 főt, „elszámoltatásuk és a körülmények tisztázása jelenleg is tart” – írta közleményében a rendőrség. A 2 sérült jelenleg is kórházban van.

Az olvasóink is értesítették lapunkat, hogy a térre nagy készültséggel vonult ki a rendőrség, egyszerre 5 villogó rendőrautó volt a helyszínen.

Olvasónk fotója

Shakkour Aram, a kerületrész képviselője is úgy tudta, hogy „bunyó, aztán késelés” volt. A bűncselekmény állítólag külföldiek között történt, ezt más is megerősítette.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.