Powered by RedCircle
Borsik Miklós 1986-ban született, költő, szerkesztő, grafikusművész, statisztálkodott és pár éven át biciklis futárkodással is foglalkozott, többek közt Józsefvárosban is. Hogyan jött az ötlet, milyen tapasztalatai voltak, erről mind beszélgettünk a podcastunkban, ahogy arról is, milyen tapasztalatokat szerzett kerületünkben, és futárszempontból mik számítanak értékes helynek. Sőt, az is kiderült, hogy a mai magyar irodalomban viszonylag sok alkotó dolgozik futárként – a testőrírók 18. század végi nemzedéke után megérkeztünk a futárírókhoz.

Borsik 2014-től 2018-ig a József Attila Kör köteteit (JAK-füzetek) szerkesztette Balajthy Ágnessel. Az ELTE BTK irodalomtudományok doktori programján szerzett abszolutóriumot. Első verseskötete, az Átoknaptár 2020-ban jelent meg a Jelenkor kiadónál – azt is elmondta, miben lesz más a következő kötete, és milyen kihívásokat kellett egy új poétikával leküzdenie.
Költői nyelve különleges. Dunajcsik Mátyás irodalomtörténész, író úgy jellemezte: versei a szelíd iszonyat himnuszai, nyelve egy megnyúzott költői nyelv, olyan, amit Dunajcsik a Hajnóczy Péter-féle „sötét van, mint egy fasírtban” fordulattal ír le. „Nem az a botrány, hogy nem tudunk egyéniségként eléggé kiteljesedni. Az a botrány, hogy úgy kell tennünk, mintha egyéniségek volnánk, holott nem vagyunk azok”, írja Dunajcsik.
De hogy mennyire humorral teli ez a nyelv, azt a szerző szépen zengő bariton hangján felcsendülő két vers is bizonyítja:
Tolnai Ottó kiveszi a zsebemből a pénzt
Amikor Jámbor András szétkergette a Fidelitast

Dercsényi Dávid podcastja a fenti lejátszás gomb megnyomásával meghallgatható, de podcastjaink elérhetők a Spotify, az Apple és a Google rendszerében is – iratkozzon fel rájuk kedvenc platformján.
