Krusch Péter 14 éves hollandiai kitérő után jött vissza Józsefvárosba. Maga is termetes, mint a hollandok, „ott könnyebb volt 46-os cipőt kapni a lábamra”, mondja. A 90-es évek Józsefvárosában nőtt fel, „még macskakő borította az utcákat, a Práterben és a Tömő utcában ki voltak csúzlizva a lámpák,
egyesek jobban kedvelték a sötétet éjszaka”
– ad leírást a régi nyóckerről. „A lemorzsolódás, lecsúszás esélye fokozottan jelen volt, de én elmondhatom, hogy kiköltöztem a gettóból, felsőfokú végzettségem van és három nyelven beszélek.”
Hollandiából a gyerek iskoláztatása miatt költöztek haza, ha ott tanulna, azzal végleg elszakadtak volna Magyarországtól. A covidjárvány idején nem volt egyszerű az újrakezdés, egy régi osztálytársa hívta a közterület-felügyelethez, „ő igazi egyenruhás, már jelvénnyel együtt született”.
Decemberben lesz ötödik éve, hogy a felügyeleten dolgozik, és már háromszor tüntették ki, „ha csinálok valamit, próbálom jól csinálni”.
Kint is közhivatást töltött be a brabanti központi kórház logisztikai munkatársaként, és ő volt a vészhelyzeti tolmács is. A nyelvismeret jól jön közterületesként is, ennek révén kötött barátságot egy mongol agrármérnök lánnyal is, s jutott el végül a kisfiával együtt Mongóliába. „Az Auróra utcába szálltunk ki leszerelni egy kerékbilincset. A helyszínen egy úr és két elbűvölő ázsiai lány várt minket. Kifizették a büntetést, feljelentést nem kellett tenni. A férfi megköszönte, hogy
milyen remek intézkedés volt,
és meg akart minket hívni egy kávéra, de mi semmit nem fogadhatunk el. Amúgy is, mondtam az egyik lánynak, szívesebben kávéznék veled. Erre a lány elkérte a telefonomat és bepötyögte a számát. A többi már történelem.”
Az első komoly jelentést egy talált kutyáról kellett írnia. A történetet erősen dramatizálva adta elő, úgyhogy Bajusz Ferenc, a közterület-felügyelet vezetője azon gondolkozott, leszidja-e emiatt, de végül inkább kirakta a falra a csavaros történetet.
A Diószegi utcában találtak egy kiskutyát, nekik kellett kimenni a csipet leolvasni. „Bajusz úr nagy állatbarát, engedélyt kaptunk arra is, hogy az újpesti címet ellenőrizzük, ne kelljen menhelyre adni”, de a gazdát nem találták. A kutyát pedig addig is elnevezték Májlónak (a Maszk című film Milo kutyája után). Bementek a térfigyelősökhöz is, azok mondták, menjenek a Diószegi 18-ba, ott érdeklődjenek. „Régi, gangos bérház,
fürtökben lógtak kint a lakók,
meglátják a kutyát, és a másodikról leszól egy nő: né, ez a Májló! Kiderült, a gazdája is a térfigyelőben dolgozott, így nem véletlenül hallgatott ránk a kutya. Engem meg elkapott az ihlet, és írtam belőle egy kis novellát, de úgy kiszíneztem, »hogy akkor hajónk orrát Újpest felé fordítva, vészen és bajon át küzdöttünk« meg a feladattal.”
Krusch Péter szerint a közterület-felügyelőnek jól kell kommunikálnia, meg kell találnia a megfelelő hangot. Fontos, hogy az intézkedés, „ahogy a könyvben le van írva”, arányos, szükségszerű, szakszerű és jogszerű legyen, de az érintkezés stílusa, módja embertől, helyzettől függő, konfliktushelyzetben például egy „csaprészeg” emberrel nem lehet finomkodni. „Büntetőjogász tanárom mondta, a közterület-felügyelőnek, úgymond,
az ördöggel is le kell paktálnia
a sikeres intézkedés érdekében.” Ez elől a régi ismerősök sem kivételek, „volt, hogy a szomszédomat kellett megbilincselnünk”. De nem lett harag belőle, belátta, hogy csak a munkáját végezte.
Gyakran találkoznak hajléktalan emberekkel, sokukat névről ismerik. Részvéttel kísérik a sorsuk alakulását, amibe néha be is vonják őket. Egy öreg bácsi a II. János Pál pápa téren élt, és
„kimatekozta, szeszfogyasztásért mennyi büntetést kell összegyűjtenie,
hogy a hideg hónapokat már a börtönben tölthesse. Prosztatarákja volt, ott legalább el fogják látni, úgy kalkulált. De a telet már nem érte meg.” Ami rajtuk múlik, megteszik, „de sajnos ezeknek az embereknek sokszor már nagyon nehéz talpra állniuk”. O. Miklós egyedül maradt, „tolószékbe kényszerült már régen. Annyira leromlott az állapota, hogy már nyüvek ették a lábát, a Kálvária téren halt meg”, mondja megindultan Krusch Péter. „Bárki az utcára kerülhet” teszi hozzá, „Pali bácsi ismert újságíró volt, ő itt kötött ki a Pápa téren a színház mögött”.
Fotók: Mile Máté
