Józsefvárosi programajánló

2023. május 17.

Zene, tollas, film, vezetett séták

Májusi és júniusi ingyenes programokat szedtünk össze, amik mind a kerületben lesznek.

Téri dallamok

Hangulatos élőzene Józsefváros terein. Az önkormányzat és a JKN (Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.) minden héten tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig.

  • Május 19., péntek, este 6 óra, Teleki téri dallamok. A Gipsy Wamp zenészei bárzenével, pop- és mulatós zenékkel is készülnek. A Facebook-esemény itt.
  • A Kesztyűgyárnál lesz (Mátyás tér 5.) idén is Mátyás téri dallamok. Itt klasszikus magyar–cigány zenére lehet számítani. Május 19-én, május 26-án, és június 2-án este fél 8-tól kezdődik a muzsika. A Facebook-esemény itt.

  • Júniusban még két másik helyszínen is, a Déri Miksa utcában és a Golgota téren is lesznek téri dallamok. A Déri Miksa utcai dallamokon a Retrom lép föl június 23-án este 6-tól, a Golgota téri dallamok június 30-án lesz szintén este 6 órától, itt Rupa Ilona és zenekara lép majd föl.
    A Déri Miksa utcai dallamok Facebook-eseménye itt.
    A Golgota téri dallamok Facebook-eseménye itt.

A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.

GyereKi a Rákóczi térre! Június 2–3., péntek, szombat, Víg és Vásár utca

Lazulós hétvégi programra invitál minket a kerületi szervezés, lesz tollasozás, vitorlásverseny, kiállítás, sárkányépítés és sárkányeregetés, meseolvasás, vezetett séták, lehet filmet nézni, beszélgetni. A programok ingyenesek.

  • Mindkét nap lesz Zsibvásár és cserebere a Rákóczi téri Vásárcsarnokban, ahol lehet adni, venni, cserélni. Jelentkezni május 29-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével.
  • A Rákóczi téren 2-án, pénteken, 6 órától a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar ad koncertet, a vásárcsarnokban 7-től a Háromezer számozott darab című filmet vetítik.
  • Szombat délelőtt aszfaltrajzversenyt rendeznek a Rákóczi téren. A versenyre négyfős csapatokat (baráti társaságokat, családokat várunk). Krétát, helyet, jó kedvet biztosítunk. A játékos versenyre itt lehet regisztrálni.
  • A Sárkányépítő workshop délelőtt 10 órától kezdődik, az eszközöket a szervezők adják, és profi segítséget is ígérnek mellé.
  • 11-től a Rákóczi téri tavon ki lehet próbálni a minimotorcsónakoknak készült versenypályát, a résztvevők pedig tombolaszelvényt kapnak, majd következik a sorsolás, a nyertesek ajándékot kapnak.
  • Tollaslabdázni 10 és 14 óra között lehet. A Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége professzionális ütőkkel, labdákkal és edzőkkel támogatja a sportolni vágyókat.
  • Az Uccu Alapítvány segítségével a cigány népmesék világába roma fiatalok moderálásával avatják be az érdeklődőket a szervezők, a foglalkozás délelőtt 10 és este 6 között zajlik.
  • Két vezetett séta is lesz szombaton, a Kivilágított éjszakák című délután 2-kor indul. A főváros vásárcsarnokai közül egyedül a Rákóczi téren álló szolgál „mesés kapuként”, ezen áthaladva a sétavezetővel együtt lehetőséget kapnak arra, hogy betekinthessenek az egykori betyárok és útonállók leszármazottainak világába. Józsefvárosi gengszterek, hamiskártyások, betörők és stricik szegélyezik útjainkat, amelynek során a kiszolgáltatott prostituáltak, zöldséges vállalkozók és egyéb vendéglátósok máig élő emlékével lerajzolhatók a bűnözők titkosnak vélt mindennapi rutinja – írják a séta szervezői. Regisztráció itt.

  • A másik délután 4 órakor indul, Babylon Budapest névvel. A két világháború közötti fővárosunk hasonlított Berlinhez, ahol bűnözői csoportok és rendőrök is próbáltak kikászálódni a háború hatása alól. A kábítószerre a hadi kórházi kezelés alatt szoktak rá, illetve a hadifogolytáborokban volt fájdalom- és izgatószer. Regisztrálni a sétára itt lehet.
  • A Vásár és Víg utcában működő üzletek rendhagyó módon pénteken és szombaton is nyitva lesznek, így a boltokban is szét lehet nézni a hétvégén.

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg. A GyereKi Facebook-eseménye itt.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.