Filmkockák a Corvin mozi életéből

2026. január 25.

Zombikat látnak-e a Corvin nézői?

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Mindössze fél évet kellett várni arra, hogy mozikba kerüljön a 28 évvel később folytatása, amely A csonttemplom alcímmel bővülve a Corvin mozi műsorára is felkerült. A zombifilmekhez képest a kritikusok csupa pozitív visszajelzést adtak, de talán nem is véletlen, hiszen a franchise első filmje is úttörőnek számított a zsánerben. Azóta is fel-fellángol a vita, definíció szerint zombiknak tekinthetők-e a 28 nappal később franchise fertőzöttjei.

A 2002-ben debütált 28 nappal később forgatókönyvírójára, az azóta már rendezőként is igen nagy hírnévre szert tett Alex Garlandra már gyerekkorában is nagy hatással voltak George A. Romero klasszikus zombifilmjei, majd a 90-es évek végi Resident Evil videójáték is emlékeztette, hogy van potenciál a témában. A film rendezőjével, Danny Boyle-lal arra a döntésre jutottak, hogy

a lassú, vánszorgó élőhalottak helyett egy laboratóriumból kiszabadult vírus változtatja agresszív, kontrollálhatatlan lényekké a tömegeket.

Így született meg a gyorsan futó, agilis zombi ötlete, amely az első film után számos hollywoodi produkcióban, valamint videójátékokban, képregényekben és könyvekben is felbukkant.

2007-ben landolt a folytatás, a 28 héttel később, amelyben a zombik gyorsasága cseppet sem csökkent, viszont Danny Boyle már csak producerként volt jelen. Az első rész kihalt londoni látványával és digitális kamerával felvett dokumentarista hatásával szemben a folytatás azt mutatta meg, miképp szabadul el a fertőzés a civilizáció újjáépítésének közepette.

A tavaly bemutatott 28 évvel később után Danny Boyle ismét átadta a helyét, és Nia DaCosta került a rendezői székbe. Mivel szinte levegőt se vettek, és azonnal folytatták a forgatást, hat hónappal később már itt is a folytatás, a 28 évvel később – A csonttemplom. Ez is egészen másfajta koncepcióval készült, és atmoszférájában is különbözik elődeitől. Talán ezért is pozitív a kritikusi fogadtatás, hiszen képes egy ilyen kommersz témába, a posztapokaliptikus zombis történetbe sajátos víziót vinni.

Viszont a franchise fertőzöttjei – a definíció szerint –

tényleg nem zombik, mert túl gyorsak,

illetve a zombik a halálukból feltámadó emberek. Danny Boyle maga se zombis filmként határozná meg ​rendezéseit. De talán ez a franchise lényege: nem az számít, milyen formában jelenik meg a fenyegetés, hanem az, milyen történetet mesélnek el.

Kátai Levente

Az e heti kérdés

Hol játszódik a 28 nappal később?

a) Párizs
b) London
c) Marokkó

A megfejtéseket január 30-ig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre!

Nyitókép: Sony Pictures

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.