Nem javul a közlekedési morál?

2024. november 05.

10 ezer gyorshajtó Budapesten – mindössze négy nap alatt

Huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe a fővárosban, amik rövid idő alatt rekordszámú gyorshajtást detektáltak.

Javában dolgozik az a huszonhat új traffipax, melyet október 30-án állítottak csatasorba. Annak ellenére, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Önkormányzat időben, már az éles üzembe állítás előtt négy nappal közös sajtótájékoztatón hívta fel a közlekedők figyelmét a traffipaxok érkezésére és pontos elhelyezkedésére, mégis nagyon sok, mintegy 10 ezer gyorshajtóról készült fotó. Ha összehasonlítjuk ezt a számot a tesztelés időszakának tapasztalataival, megállapítható, hogy

nem történt javulás a széles körű tájékoztatás ellenére sem.

A különbség annyi, hogy most már minimum 50 ezer forint közigazgatási bírságot fizetnek a gyorshajtók (idén augusztus közepétől már nem lehet ennyinél olcsóbban megúszni a bírságot).

És akkor a gyorshajtás szempontjából „dobogós” helyszínek: a legtöbb sebességtúllépőről a Petőfi híd budai hídfőjénél készült fotó, szám szerint 2055. Ezután jön az Üllői út, ahol a Vágóhíd utcánál lévő kamera 1703 gyorshajtót fotózott le, míg a bronzérmes helyet a Szentendrei út szerezte meg, ahol a Raktár utcánál 1226 gyorshajtóról készült felvétel négy nap alatt. A legkevesebb dolga a kameráknak a 6-os főút fővárosi szakaszán, a Növény utcánál volt, ahol 48-an lépték túl a megengedett legnagyobb sebességet.

Emlékeztetőül a helyszínek:

  • az Árpád híd Népfürdő utcai lehajtójánál (mindkét irány)
  • a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány)
  • a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél
  • a Petőfi híd budai lehajtójánál
  • a Bécsi úton a Zay utcánál
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál
  • az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál
  • a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál
  • a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, valamint a Duna utcánál (Savoya Park)
  • a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál
  • a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál
  • a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél
  • a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.