Pilinszkyre idén két kerek évforduló okán is van okunk emlékezni: 100 éve, 1921. november 27-én született, és 40 éve, 1981. május 27-én halt meg, 2021 tehát Pilinszky-emlékév. A Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, a Petőfi Irodalmi Múzeumban sokféle program foglalkozott vele, bár a honlapjukon nincs az első helyen, csendben bújik meg a lap alsó régiójában. Pilinszky nem a politika, nem a forradalom vagy a hazafiság zászlóhordozó költője volt, de nem is nyelvi bűvész, költészete csendes, befelé forduló, mégis rendkívüli, zseniális, szíven üt és belénk épül.
Cseléd akartam lenni. Van ilyen.
Teríteni és leszedni az asztalt.
Ahogy az áldozat föllépked
és a hóhér lejön a dobogóról.
Most az emelvény fokai között
betűz a nap, és ugyanaz a nap,
mintha senkit se vittek volna fel,
ki nem jött vissza. Csönd akartam lenni
és dobogó. Lépcső közé szorult világ.
Senki és semmi. Hétvégi remény.
(Van ilyen)
A klasszikusok közt
A csendes költő rossz korban élt. Életének fő időszaka Rákosi és Kádár idejére esett. A mélyen vallásos költő 1951-56 között tiltólistán volt, nem publikálhatott, csak a Szépirodalmi Kiadó külsőseként végezhetett korrektori munkát, 1956-ban pedig egy rövid időre a Magvető Kiadó lektora lehetett.
Az „aki nincs ellenünk, velünk van” kádári-aczéli időszakában már befért a megtűrt kategóriába,
de csak az Új Ember katolikus hetilap fogadta be szerzőként, amelynek 57-től haláláig volt belső munkatársa.
Az első kötete – Trapéz és korlát – közvetlenül a háború után, 1948-ban jelent meg a Szent István Társulatnál, a második – Harmadnapon – csak 1959-ben a Szépirodalminál, amiben a szilencium alatt írott versek is nyilvánosság elé kerülhettek végre.
Életében, 1963 és 1978 között még kilenc kötete jelent meg, míg halála után további tizenhét.
A tudomány és szocializmus korában korszerűtlen dolog istenes költőnek lenni, az élet dolgain meditálni, a jelenségek mélyén kutakodni, Pilinszky ennek ellenére korának legerősebb hatású magyar költője volt – de fordításokban a világ is megismerte –, a hazai élmezőnyben is ott a helye.
Persze költőket nem lehet bugyuta slágerlistákba besorolni, de azért időről időre megpróbálkoznak ilyesmivel. A legszebb magyar verseknek a 2013-as Költészet napján összeállított top 30-as listáján – azért jelzik: „a lista természetesen nem teljes, hiszen nem is lehet az” – a kilencedik helyen szerepel az Apokriffal, Petőfi Szeptember végén és Babits Esti kérdés versei között. Ha mást nem is, Pilinszky jelentőségét jól jelzi ez is.
Józsefváros – az indulás évei
Nem soroljuk fel életének állomásait, azt a két szűk évet kutatjuk most, amikor Józsefvárosban élt. Ezek a piarista gimnazista diák utolsó – sorsfordító – évei.
1931 és 39 között járt az akkor a Váci utcai Piarista Gimnáziumba. Ez az épület volt a középpont, ahová Pilinszky naponta visszatért, ekkoriban a család ugyanis állandóan költözködött, öt helyen is laktak, a Belvárosban, Ferencvárosban, Budán és Józsefvárosban.
1938-39-ben a Palotanegyedben, a Horánszky utca 27-ben éltek éppen.
Ma ezt a házon emléktábla hirdeti, de már a lakók között nincs senki, akinek személyes emléke lenne Pilinszkyről.
A ház közös képviselőjétől tudtam meg, hogy egy idős hölgy – meghalt pár éve – még emlékezett rá. Kislány volt még, ismerte a harmadik emeleten lakó családot és a 18 év körüli fiút. Egy háromszobás, 90 négyzetméteres polgári lakást béreltek. A ház nagyon szépen fel lett újítva, ugyanígy nézhetett ki akkoriban is.
Józsefváros nem feledkezett meg Pilinszkyről, az önkormányzat a néhány házzal arrébb lévő épületére (H13) molinót tett fel Pilinszky-idézettel:
Itt lakott kétségtelenűl.
Látod? Látom.
A mi fiúnk.
Űlj az ablakba, nézd a házakat,
aztán a szobát, falakat,
a jégveremnél hidegebb
éléskamrát, mosdóhelyet.
Most pedig indúljunk haza.
(A tékozló fiú keresése)
A Horánszky utcai évek alatt két sorsdöntő esemény is volt Pilinszky életében. A nagy nyilvánosság előtt ekkor jelenik meg először verse. A „neokatolikus” Élet közli – a még nyugatos Tóth Árpád hatását tükröző – Csönd című versét 1938 októberében:
Zárt az ablak.
Csöndre int a titkok titka:
két szemed, míg az ingaóra bongva,
ó rugóra jár, ketyeg
hallgató szívünk felett.
Az Élet fiatal szerkesztője, a későbbi író, Thurzó Gábor így emlékezett erre: „Az Élet szerkesztőségében tanítás után, negyed kettőkor, felkeresett egy hetedikes, diáksapkás gimnazista. Tudtam róla, hogy jön, anyám barátnőjének a fia, Pilinszky János.
Verseket hozott, sajátságos, vonzó és talányos képzavarokkal.
Igyekeztem megmagyaráztatni vele, mit is akarnak különös képei, hasonlatai. Sőt, a parányi szerkesztőségi szobában nehezményeztem még nyelvtani sutaságait is. Két versét közöltem.”
1939 februárjában pedig a Vigília adja közre a Üzenet az üvegvárból című versét. Ez is zsenge, amit később nem vett fel kötetbe. Pilinszky életében ugyanakkor nagy a jelentőségük, mert ezekkel vált hivatalosan is költővé, noha ő maga mindig hadilábon állt ezzel a minősítéssel.
Verseket már kezdő gimnazista kora óta írt, és a szoros baráti társaságát is az irodalom iránti érdeklődés tartotta össze. Az irodalmon, magyar nyelven kívül nem is igen érdekelte más, ezért nem volt jó tanuló. Egy rádiós beszélgetésben Tóth Évának ezt nyilatkozta később: „Engem a világból rögtön életem kezdetén az érdekelt, ami látszatra kívül esett a világon. […] a világ peremére szorult lények és a világ peremére szorult tárgyak, dolgok, és úgy éreztem, ha ezeket el tudom juttatni valahogy a világ szívébe, akkor fontosabbat csináltam, mint ha a bizonyított dolgokat énekelem meg vagy hagyom jóvá. Mert egy kicsit így voltam önmagammal is […]
én is úgy éreztem, hogy valahogy a világ peremén élek, hogy nem vagyok olyan, mint a játszótársaim.
Ez nem büszkeség volt. És a költészettel is úgy voltam, hogy sose éreztem magamat költőnek, ma se.”
A másik fordulat spirituális. Pilinszky vallásos nevelést kapott, mindig hívő volt, azonban a kamaszkori kétségek őt sem kerülték el. Ebben az időben vallásossága alapvetően megváltozott, egy átmeneti „vallástalan” időszak után az egyházi, intézményes vallásosság belső felismeréssé érett, személyes Isten-kapcsolattá. Ez tette elmélyült, meditáló hívővé, aki filozofikus kérdésekkel vizsgálja a világot.
1938-39-ben ezzel a minden tekintetben megérett fiatalemberrel találkozhattunk volna a józsefvárosi utcánkon.
Pilinszky innen is elköltözött, és vándorlása soha nem maradt abba, már önálló emberként is gyakran váltott lakhelyet.
Kapott elismeréseket is: 1947-ben Baumgarten-díjat, 1971-ben József Attila-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat kapott. Költészetének azóta is komoly rajongótábora van, de az irodalmi sikert nem váltotta jólétre, kiváltságos életre, halála előtt éppen Székesfehérváron lakott albérletben.
„Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami ha kevés is, messze felülmúl engem”
– válaszolta a Nők Lapja kérdésére 1978-ban.
Címkép: Fortepan, Hunyady József
