Kétkedéssel indultam el a Horánszky utcába, mert miféle gyerektábort lehet rendezni a H13 zárt épületében? Csak fokozódott a rossz érzésem, amikor a portás az alagsori előadóterembe irányított. Jártam már ott, akkor a kis színpad és a katonásan álló széksorok eléggé művházhangulatot árasztottak. Most azonban más kép fogadott. A színpadon zenekar próbált épp egy énekes lánnyal, és csupa gyerek volt a hangszerek mögött. A színpad előtt csak pár sor széket hagytak meg, a felszabadult nagy téren és az terem oldalszárnyában felnőttek és gyerekek játszottak együtt.

Lombos Pált, a tábor szervezőjét a pingpongasztal mellől szólítottam el, mondja el, mi történik itt.

A terem hátsó oldala nem zárt, afféle várkertre nyílik, ahonnan lépcsőn fel lehet menni a H13 teraszára, ott ülünk le beszélgetni. A helyszín azért érdekes, mert ilyenkor látható, milyen jól alakítható tér van a H13-ban, ami alkalmassá teszi – némi fantáziával – sokféle izgalmas programhelyszínnek.

„Tökéletes számunkra ez a hely”, mondta Lombos, aki zenésztársaival együtt hozta létre a Heuréka Pop Tábor rendhagyó zenei közösséget. Az ötlet már 2020-ban megszületett, ám közbejött a járvány, de a múlt év végén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán nyertek annyi támogatást, amivel el tudtak indulni. A H13-at működtető Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) volt a befogadó intézmény.

Lombos Pál zenekarainak, a Swing á la Django pop-swing formációnak és a Heureka Pop Orchestra kamarazenekarnak már régebbre nyúlik a kapcsolata a JKN-nel, mert egy ideje a H13-ban próbálnak. Legutóbb egy margitszigeti nagy koncertre készültek fel itt az amerikai Victor Solomonnal (a 2021-os The Voice USA nyertesével) és kórusával.

Ez a kapcsolat is barteren, „árucserén” alapszik a JKN-nel. Nem kell fizetniük a teremért, de cserében havonta két előadást tartanak józsefvárosi gyerekeknek.

A gyermekkoncerteket a zeneiskolákban hirdetik meg, alkalmanként mintegy 150 gyerek tud eljönni, „imádják a programot, folyamatos a túljelentkezés”, mondja Lombos Pál. Idén még lesz hat ilyen alkalom – kár hogy nem nyilvános ez a sikeres program, miközben a H13 saját szervezésű koncertje keservesen nehezen indulnak be, üres sorok előtt játszanak remek zenészek.

Lombosék a koncerteken nemcsak zenélnek, hanem a zenei tantervhez igazodva megismertetik a szórakoztató zene műfajait is a poptól a dzsesszen át a cigányzenéig. A mostani tábor pedig arra adott lehetőséget, hogy a gyerekek belekóstoljanak a közös zenei játék örömébe is. „Szeretnénk közelebb hozni hozzájuk a zenélést, legyen az pop, R’n’B, bossa nova vagy szving, amik olyan műfajok, amik kívül esnek a klasszikus zenei képzésen. Aki ilyen zenét játszik, mind klasszikus zenei képzéssel alapozza meg a tudását. A Swing á la Djangóban is mindenki felsőfokon képzett, nekem például nagybőgős egyetemi diplomám van” – magyarázza Lombos Pál. Úgy látja, egyre kevesebben kezdenek zenetanulásba, miközben egyre többen hallgatnak zenét, és aki hallgatja, az szereti is.

A 10 józsefvárosi gyerekhez a zeneiskolákon keresztül jutott el a tábor híre, a többiek a zenészek kapcsolatain át jöttek, bár a zenei előképzettség nem volt feltétel. Van, aki „csak” énekkaros, de zenészgyerek a fizetős és a kedvezményes csoportban van, mert „a kerületben szinte miden zenész ismeri egymást”, mondja Lombos, akinek a táborban tanító zenésztársai is többségében józsefvárosiak. Végül 15 gyerekkel indult a tábor, „nekünk ideális a létszám, mivel elsőkörös a történet”, jegyzi meg. A tábor térítéses, 50 ezer forintba került egy hétre napi háromszori étkezéssel, ami

Nem is biznisz ez, kb. 150 ezer forint jött össze a betegség miatti lemondások után, mondta Lombos, a létszámnak több mint fele a térítésmentes kerületi gyerek.

A terv az volt, hogy minden nap megtanulnak legalább egy dalt, amit aztán a nap sztárvendégével összejátsszanak és előadnak a szülőknek. A daltanulás olyan jól ment, hogy végül három dalt is megtanultak naponta. Amikor én benyitottam, a kislány éppen a maga választotta Balázs Fecó-számot gyakorolta a zenekarral. Ő és a zongorázó fiú is kerületi, zenészcsaládból jött mindkettő.

A nap a reggelit követő egyórás zenefelismerő játékkal kezdődik. Ugyanazon a táblán húzogatják be az eredményt a nevek mellé, amin a pingpongbajnokságot is vezetik. Érdekes volt látni a gyerekeket, akik

egyforma lendülettel vetették be magukat a pingpongjátékba és a közös zenélésbe,

láthatóan mindkettőt élvezték. A felnőttek is, akik mind muzsikusok, részt vettek mindkét játékban. A szervezőknek a zene az életük, tudták mit jelent az, hogy a zene összeköt, amikor a tábor nevéhez a „rendhagyó zenei közösség” szavakat fűzték.

Nem tanítanak hangszeres játékot, hangképzést a gyerekeknek, a meglévő tudásukra alapozva mutatják meg nekik, milyen az együttes játék, hogyan áll össze egy színpadi produkció. „Önállóan játszanak, nem kell őket irányítani. Megtanítjuk nekik a számokat, ott ülünk mellettük, de nem kell őket irányítani. A dobosnak elég megmutatni, milyen groovokat kell játszania. A szintisünk a legkisebb, csak 9 éves, még csak jobb kézzel játszik, de hozza a szinti alapot. Másfél óra alatt összeraknak egy egy dalt, és élvezik az egészet.”

Minden nap délután háromkor egy-egy neves énekes jött látogatóba, ő

Hétfőn Szabó Ádámmal a Pálinkadalt tanulták meg, kedden Kollányi Zsuzsival a Valahol című számot, szerdán Veres Mónika Nika, „Majka-Curtis énekeslánya”, csütörtökön Gájer Bálint (vele találkoztunk is), pénteken Szőke Nikoletta jött a gyerekekhez.

Pejtsik Panna az énekes gyerekekkel foglalkozik. Ők nem feltétlenül tanulnak hangszeren, de mind kórustagok valahol. „Nem az fontos, hogy tökéletes legyen, amit csinálnak, de bátran próbálkozzanak, és megtapasztalják, milyen egy zenekarral énekelni, akár egyedül is előadni egy dalt a színpadon.

– mondja. Szerinte több évi zenetanuláshoz ad bátorítást az, hogy kipróbálhatják, milyen egymásra figyelve játszani, hogyan működik egy zenekar, mi a vokál feladata, mik a színpadi energiák.

Pejtsik Panna sokat dolgozott már együtt Lombos Pállal és zenekaraival, két kórussal is. Az Octovoice acapella kórusban zenei mindenevők, most éppen reneszánsz koncertre készülnek. A VoiceStation pedig a saját „gyermeke”, ahol klasszikus képzettségű énekesek is vannak a „bandában”: ez egy projekt-kórus, ha kell vokáloznak, de van önálló repertoárjuk is.

A táborban 4-5-en énekelnek. Panna feladata, hogy a dalok vokálszólamát megcsinálja úgy, hogy a gyerekek könnyen el tudják énekelni, meg tudják tanulni, és élvezzék is az éneklést. „Elmagyaráztam nekik, hogyan születik meg bennem, mikor ú-zunk, á-zunk, ó-zunk, ismétlünk vagy rátercelünk a másik szólamra, és három nap után már ők mondták, mikor lenne jó alkalmazni ezeket az alapelemeket.” Csütörtök reggel Curtis volt a meglepetésvendég, Panna nem is ismerte a számát, és már közösen tették össze a vokálszólamot. „Énekeltünk a refrénben, a verzébe bemondtuk az utolsó szavakat, »szíved, hited«, stílusban maradva. Izgultam a nagy körkülönbség miatt, 9 éves kisfiú és 15 éves nagylány is van köztük, de mindenkire különböző szintű feladatot lehetett bízni, és így nagy élmény volt mindannyiunknak.”

Curtis volt a reggeli meglepetés

Gájer Bálint volt csütörtökön a délutáni sztárvendég, a 60-as évek nagy slágerét, a Sway-t énekelte együtt a gyerekekkel angolul. „Nem én vagyok a legnagyobb szám”, szabadkozott a sztárvendég minősítés hallatán.

A régi számot nagyon jól vették a gyerekek, teljes átéléssel énekeltek, játszottak.

Nem véletlenül lett világsiker, jó lehetőséget ad hangszeresnek, énekesnek ahhoz, hogy megmutassa magát, Bálinttal is nagyon jól dolgoztak együtt.

A próba után beszélgettünk egy kicsit. Marcaliban élt gyerekkorában, és nem énekesnek készült, hanem ütőhangszeresnek. Örül, hogy neki is lehetett hasonló élménye, mint az itteni gyerekeknek, mert az Amadinda ütőegyüttes alapító tagja, Sárkány Zsolt volt a tanára – „nagyon belenyúltam a jóba”, mondja –, aki hamar megismertette közös zenélés örömével.

Csak egy nagyon egyszerű szólamot kellett játszani a güirón, ami kis szelete volt az egésznek, de éreztem, hogy a része vagyok a zenének.” A komolyzenében inkább szólóarabokat tanulnak, mert azokból kell vizsgázni, ezért ritka az ilyen élmény kezdetben. Tíz év dobolás után váltott énekre, és a szving, latin, pop lett a műfaja, de „kolompolni szoktam néha, vagy kongázni, de profi zenészekkel játszom, nem kontárkodom bele”. A dobolást mégis tudja kamatoztatni, mert az átlagnál erősebb a kapcsolata a ritmussal.

„A zenét mindig a szórakoztatás oldaláról fogtam meg, inkább a tánczene tetszett. Kíváncsi vagyok, milyen lehetett volna a 60-as években élni, bár lehet, hogy kevésbé lett volna különleges, amit csinálok. Ma kevesen csinálják ezt, és nem is lehet ezzel gyors sikert elérni.” Tíz éve a Voice hozta el neki azt az ismertséget, hogy a partizenekarok világából a nagyszínpad fel nyithasson. A gyerekek élvezték vele a munkát, tetszik is neki a tanítás, de úgy érzi, nincsenek hozzá eszközei, ezért nem gondolta, hogy tanítson. Bár az iskola után egy rövid ideig mégis ezt tette, Pély Barnát helyettesítette egy alapfokú iskolában és a Rocksuli nevű iskolában is oktatott. Énekmestere, Berki Tamás szintén inkább ösztönös tanár volt. Örül, hogy az általa kedvelt régi műfajok ma ismét vonzzák az embereket, ezért inspiráló volt számára Michael Bublé megjelenése, aki visszavitte ezt a zenét a színházakba, mert „nem céges buliba vagy füstös dzsesszkocsmába” való. „Most pedig megyek, felveszem a nyári sort helyett a nadrágomat, nem szeretek így fellépni”, búcsúzott Gájer Bálint.

Lombos Pál pedig azzal búcsúzott: „Talán már az őszi szünetben folytathatjuk. Nagyon szeretnék egy iskolát létrehozni, ami a pop irányzatokat tanítja. A klasszikus képzés fontos, és ha mellette ilyen játékos dolgokat csinálhat a gyerek, összerakhatja a kedvenc számát és

Kell a hangszeren hagyományosan is gyakorolni, de ez itt közvetlen sikerélmény, megtanulják a színpadi jelenlétet, és közösségben is vannak.”

Nyitókép: Gájer Bálint próbál a gyerekekkel. Fotó: Huszár Boglárka