Születésnapos Budapest egyik legfontosabb útja

2026. augusztus 31.

130 éves a Nagykörút

130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.

Egy hajózható csatorna helyén

A Nagykörút története még az 1896-os átadás előtt több évtizeddel kezdődött. Reitter Ferenc mérnök az 1860-as években egy hajózható csatornát tervezett a mai Nagykörút nyomvonalán, amely a Duna egyik egykori mellékágának helyén vezetett volna. A nagyszabású elképzelés azonban a magas költségek miatt nem valósult meg. 

A körút megépítésének terve végül az 1870-ben létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsa városfejlesztési programjának egyik fontos eleme lett. Az 1871-es törvény szabályozta az új útvonal kialakítását, és különböző kedvezményekkel ösztönözte a környék beépítését. A cél az volt, hogy a fejlődő Pest addig elszigeteltebb városrészei között korszerű kapcsolat jöjjön létre.

A Nagykörút a Blaha felől nézve 1898-ban
Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Huszonöt év építkezés

A munkálatok hosszú időn keresztül zajlottak. A körút nyomvonalán számos régi épületet el kellett bontani, miközben új bérházak, üzletek és középületek épültek. A fejlesztéshez korszerű közműhálózat is társult: a körút alatt főgyűjtőcsatorna, vízvezeték, valamint elektromos és légszeszvezetékek készültek. A közlekedésben is új korszak kezdődött: 1887-ben a Nyugati pályaudvar és a Király utca között megindult az első villamosforgalom, amelynek útvonala a későbbi Nagykörút egy részét is érintette.

1896: elkészült a Nagykörút

A millennium évére a körút teljes hosszában járhatóvá vált. 1896. augusztus 31-én a Fővárosi Közmunkák Tanácsa átadta az új útvonalat a fővárosnak. A Nagykörút a Margit hídtól a Boráros térig húzódott, és összekapcsolta Pest több fontos városrészét. Ugyanakkor a körút teljes beépítése még éveken át folytatódott, és csak 1906 körül lehetett teljesen kiépült Nagykörútról beszélni.

Az Üllői út és a Nagykörút kereszteződése 1956 októberében – Fotó: Fortepan

A Nagykörút ma

A körút az elmúlt 130 évben a főváros egyik jellegzetes városi színterévé vált. Nélküle ma már elképzelni sem tudnánk Budapestet. Szent István, Teréz, Erzsébet, József és Ferenc körút néven ismert szakaszai üzleteknek, kávéházaknak, színházaknak, lakóházaknak és irodáknak adnak otthont. A villamos ma is a Nagykörút egyik legfontosabb jelképe: a 4-es és 6-os villamosok a teljes körúti útvonalon közlekednek, és a vonal Budapest egyik legforgalmasabb közösségi közlekedési útvonala. 

2028-tól pedig elindulhat a Nagykörút átalakulása: egységes burkolatok és utcabútorok, gyalogos- és kerékpárosbarát infrastruktúra, több zöld fogja jellemezni a megújuló Nagykörutat a teljes pesti oldalon. Egyszer. 

Fotók: Huszár Boglárka, Karancsi-Albert Rudolf, Mile Máté és Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 13.
A Vasárnap 8 új epizódjában N. Kósa Judit újságíróval és várostörténésszel Vincze Miklós beszélgetett.
2026. szeptember 07.
Tíz évig tartott szenvedélyes kapcsolata Péli Tamás festőművésszel. A szerelem mellett beszélgettünk a nehéz gyerekkorról, a verselés szenvedélyéről, a romákkal való közeli kapcsolatról és a cigányság sorskérdéseiről, és Józsefvárosról is.
2026. szeptember 06.
Bár Józsefvárosban jazzfesztivál „csak” hatodik éve létezik, a műfaj évtizedek óta szorosan kapcsolódik a kerülethez.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.