Októberi játék

2024. október 19.

Tanuljunk egymástól – Közkincs a Stereo Művházban

Közkincs néven indult egy kollektív tanulásról szóló eseménysorozat minden hónap utolsó péntekjén. Az októberi esemény témája a játék lesz.

Közösségi szabadiskola, ilyen is van már Józsefvárosban. A Közkincs a Stereo Akt kortárs színházi csoport kezdeményezése az Illés utca 36. alatti Stereo Művházban, minden hónap utolsó péntekjén 18 órától. Hogy mi a közösségi szabadiskola, arra maga a Stereo Akt két meghatározást is ad, egy bonyolultabbat és egy egyszerűt: „A Közkincs egy kézzelfogható tudásátadásra épülő eseménysorozat a hozzáférhető oktatás, a szabad művészeti kutatás és a kulturális sokféleség jegyében”, illetve: „Egymástól tanulunk, egymást tanítjuk. Teret adva annak, hogy kollektív tudásunk gyakorlása kerületi, közösségi összefogás részévé váljon.”

Ez tehát egy önképzőkör, amelyben akinek van tudása egy témában, megosztja azzal, akinek nincs, de érdeklődik iránta. „A folyamatban szabadon elfér egymás mellett a közös dal- és tánctanulás, női önvédelmi képzés, receptek megosztása, filmajánlók, fenntartható háztartási vagy permakultúrás ismeretek, a hormonális ciklus ismeretei, vagy épp a re- és upcycling workshop.”

A legközelebbi alkalom témája a játék lesz.

„Bontsuk ki közösen, hogy mit jelent számunkra a játék mint szemléletmód, eszköz, folyamat, egyéni és közösségi élmény. Miért van rá szükségünk és hogyan alakít bennünket a játék élménye?”

Akik megosztanak:

  • Hajdú Fanny – drámapedagógus, facilitátor
  • Lencse Máté – játéktervező, pedagógus
  • Menyhért Juci és Teleki Emma – képzőművészek, a GYIK Műhely munkatársai
  • Villant Bálint – drámainstruktor, színész-drámatanár

„A napot egy közös alkotással zárjuk, ahol a közös élményből és tanultakból együtt rakjuk össze a készülő kiadványunk első oldalait Juci és Emma segítségével, aka készül a Közkincs ZINE!”

A részvétel ingyenes. Regisztrálni viszont érdemes, itt.

  • Időpont: október 25., 18 óra
  • Helyszín: Stereo Művház, Illés utca 36.

Itt pediglen van a Facebook-esemény.

Nyitókép: Stereo Művház Facebook

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.