Augusztusban nyitott meg az új süteményes a Teleki téri piacon „a dédi receptjeit használjuk, aki szakácsnő volt” – kezd is mindjárt bele a történetükbe Lukács Kinga, aki lányának, Viviennek segédkezik az új üzletben. „Tőle jöttek a süteményötletek, én meg ebben nőttem föl, aztán a gyerekeim is ezt látták, így itt a hagyományos, régi családi recepteket használjuk.”
„Közel százéves receptekkel dolgozunk”
– teszi hozzá lelkesen Lukács Vivien, a bolt vezetője.
Mindennap vagy húszféle süteményt sütnek, édest és sóst vegyesen. A közönség eddigi kedvencei közé tartozik az almás-fahéjas morzsatorta, a túrós-barackos, mákos-meggyes süti és a „dédi sajtos perece”. Készítenek túrós batyut is,
„elnevezték bőröndnek, mert olyan nagy”.
Vannak már visszajáró vendégeik is, és egyre több pozitív visszajelzést kapnak a süteményekre, mondja Vivien. Ajánlják is őket egymásnak az emberek, mesélik, a többi piacos nagyon kedves, akik mondogatják a saját vendégkörüknek is, hogy próbálják ki az új süteményest, érdemes.
A sós és édes sütemények jelentős részét súlyra értékesítik. Már olyan is volt, hogy valaki leadta a rendelését képviselőfánkra – kilóra. Kiszállításban egyelőre nem gondolkodnak, de a lehetőségét sem zárják ki, mondják.
Minden reggel hajnalban érkeznek, helyben készítik el a süteményeket, frissen. Van, amikor már 4-kor ott vannak az üzletben, de legkésőbb negyed 6-kor kezdenek. Az a stratégiájuk, hogy nem egyszerre van nagyon sokféle a pultban, hanem mindig raknak ki újat, frisset, ami éppen elkészült. Ezt már a vevők is kezdik megszokni, és „kérdezik, mi a meleg, mi sült most ki, mert abból kérnek” – meséli Vivien.
Vannak, akik kétnaponta visszajárnak, azt keresik, milyen új süteményük van, tehát a változatosság igényét is ki kell szolgálni. Ezért néha kivesznek a kínálatból egy receptet, és betesznek a helyére egy újat.
„Ránk bízzák, hogy mi rukkoljunk elő valami újdonsággal.”
Hogy miként kerültek ide a Teleki téri piacra? Egy családi barátjuk régóta itt árul, tőlük hallották, hogy vannak üres üzletek, melyekre lehet pályázni. Azt mondják, az adminisztrációs részhez nem igazán értettek, ebben a piac üzemeltetése segítette őket.
Vivien meséli, hatéves lehetett, amikor már ott állt a dédi mellett, és együtt főztek meg sütöttek. „A dédi mindig mindenki kedvencét elkészítette, az élete volt ez. Idős korában sem lehetett megállítani, ha főzésről, a kedvenc ételek elkészítéséről volt szó.” A dédi erdélyi, mesélik, először Székelyudvarhelyen volt egy gimnáziumban szakácsnő, aztán elkerült Marosvásárhelyre egy bentlakásos iskolába főszakácsnőnek. Tőle jöttek a receptek és a főzés, sütés szeretete. Vivien egyébként egészségügyi végzettséggel rendelkezik, de a cukrászat jobban érdekli, ezért beiratkozott cukrásztanfolyamra, és közben csinálják a családjával ezt a vállalkozást.
Fontos kiemelni, mondják, hogy nem használnak semmilyen adalékanyagot, tartósítószert a házi süteményekhez, és ez egyébként fontos számukra a mindennapi életben is. Viszont a cukor-, tej- és gluténmentes süteményeket nem veszik fel a kínálatba, mert egyrészt külön helyiség, tér kell az elkészítésükhöz, ami itt nem adott, másrészt pedig csak drágán tudnák adni, amit pedig nem szeretnének.
A munkaköltségen spórolnak, ezért ők dolgoznak. Ugyanis fontos számukra, hogy a nyugdíjasok, kispénzűek is meg tudják engedni maguknak, hogy egyenek egy finom süteményt.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
