A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) a Sétafesztiválon, mint minden évben, most is fát ültetett egy maradandót alkotó embernek. Idén október 25-én, kapcsolódva a Holokauszt80 emlékévhez, a most 30 éve elhunyt festőművész, Péli Tamás (1948–1994) cigány festőművész, író és politikus kapott emlékfát a Mátyás téren. Péli Józsefvárosban született nagy hírű muzsikuscsaládban egy ötvösmester fiaként.
Kirschner Pétert, a MAZSIKE elnökét kérdeztünk a Mátyás téren várakozva, miért éppen egy zsidó szervezet ültet Péli tiszteletére fát? Sokan úgy érzik, a romákat „kifelejtették” a holokauszt történetéből.
„Sorstársak vagyunk a romákkal, sorsközösség a miénk.
Mi ezért álltunk bele, nekünk ez már küldetésünk régóta. Már vagy tíz éve van egy kiállításunk, a Metro Galéria. A metrószerelvények reklámfelületén csináltunk roma holokauszt kiállítást. Cigány festők műveiből válogattunk, amik gyönyörűen jelenítik meg a cigányság sorsát és fájdalmát, és mondatokat válogattunk a kevés leírt visszaemlékezésből és cigány költők verseiből. Ezt őrizzük azóta is, most újra elővettük, a helyiségünkben látható” – mondta Kirschner Péter.
A 36 éve megalakult MAZSIKE az első zsidó civil szervezet volt, ami nem kötődött egyik vallási közösséghez sem. „Kapcsolatban vagyunk mindegyikkel, de soha nem kérdeztük, közülünk ki hova jár imádkozni. Ez áttörés volt akkor” – és azóta egy csomó zsidó ifjúsági, kulturális, oktatási és sportszervezet jött létre, mondja Krischner.
Szóba került a közeli Sorsok Háza is, aminek sorsa nemrég vélt kétségessé a kormány megszorító intézkedései miatt:
Kirschner Péter szerint elvi kérdések maradtak tisztázatlanok. Egy ilyen múzeum megvalósításához 10-12 évre lett volna szükség az ötlettől a megnyitásig, „meg kell nézni, hogy mennyit dolgoztak a berlini vagy varsói, egészen különleges múzeumokon”. A Sorsok Háza helyt adhatna a cigány holokauszt emlékének is, jogosnak tartja ennek felvetését.
A faültetésre elhívták Kisfaludy András művészettörténészt, dokumentumfilm-rendezőt (és zenészt, a legendás Kex együttes egykori dobosát) is. Őt a Péli Tamáshoz fűződő barátságáról kérdeztük.
„Két dolog hozott ide: barátok és osztálytársak voltunk, a másik Péli Tamás szelleme” – mondta Kisfaludy. A Török Pál utcai Kisképző, Képzőművészeti Gimnázium utolsó képzőművészeti osztályába jártak (utána csak iparművészeti szakokat indítottak). „Tamás két évvel volt idősebb nálam, de ki nem állhatta az oroszt, nem volt hajlandó megtanulni, kétszer is megbukott. Így végül egyszerre mentünk érettségizni 1968-ban, megkegyelmeztek neki, oroszból átengedték. A Kisképzőbe lezser csávók jártak, a tanárok is azok voltak, az orosztanár például méregzöld öltönyben járt, és éjszaka titokban bárokban dobolt.”
Péli Tamás már akkor kész festő volt. „A Lónyai utcában laktak egy földszinti lakásban, sokszor jártunk náluk. Tamásnak nem volt mire festenie,
rajztáblára, fára, szekrényhátlapra, meg ilyenekre festett reneszánsz stílusban.
Lippitől Raffaellóig sok festőt ismerünk, akik a hétköznapi embert is arany háttérrel ábrázolják. Na, ő is csinált ilyet. Szegény ember létére nem tudom, honnan szerzett aranyfestéket, de szerzett. Én pedig ájultan néztem, hogy de jó lenne, ha így tudnék én festeni, én is festőnövendék voltam” – emlékezett Kisfaludy.
De míg őt végül felvették a Képzőművészeti Főiskolára Bernáth Aurél osztályába – „tudnunk kell Bernáth lelkiségéről, hogy a pártházban éppen akkor festette azt a hatalmas pannót, amin Aczél György sakkozik Kádár Jánossal”, ad pillanatképet a korról –, Péli nem kellett a főiskolának.
„Tamáson már nem volt mit változtatni, hozzátenni, képezni, ezért aztán föl sem vették.
Egy ismeretség révén jutott el a Holland Királyi Festészeti Akadémiára, ott végzett végül. De ez nem volt egyszerű egy szegény cigány gyereknek, egy házaspár segítette, szponzorálta odakint, amíg el nem kezdett képeket eladni és a saját lábára állni.”
Közben megérkeztek a sétálók is, a Blaha Lujza térről indultak és Józsefvárosnak azon a részén jöttek át, ahol egyaránt van jelen a zsidó és a cigány kultúra is.
A szép szál növendék fát, egy díszcseresznyét, a JGK kertészei már beállították az ültetőgödörbe, a föld behányása majd a megjelentekre vár. Az elegáns díszcseresznye jól tűri a városi klímát, a Práter utcába is ilyet ültettek, „csak enni nem lehet róla”, jegyzik meg a kertészek.
Faültetés előtt Kirschner és Kisfaludy is szólt még pár szót.
Kirschner Péter elmondta, hogy az első emlékfát is Józsefvárosban ültették a Gutenberg téren Heller Ágnes tiszteletére.
A mostani sétát a holokauszt roma áldozatainak emlékére tették, „ezért méltó, ha olyan ember tiszteletére ültetünk fát, aki valóságosan is nagyon sokat tett a roma közösség társadalmi elismeréséért, kulturális egyenjogúsításáért. Péli Tamás festészete pedig drámai módon fejezte ki azt a sorstragédiát és sorsközösséget, ami a romákat és a zsidókat összeköti.”
Kisfaludy András arról is beszélt, miért jött haza Péli Hollandiából. „Ott nem talált olyan tradíciót, ami az övé lett volna, itthon viszont várta a cigányság, ráadásul akkor kezdődött a cigány kultúra fölfedezése is a 70-es évek elején.
Kezdték fölismerni, hogy nemcsak a cigányzene létezik, de van
roma költészet és egy szájhagyomány útján terjedő, még le nem írt kultúra is.
Ez a cigány kultúra fogta meg Pélit, és elkezdte kutatni.”
Felidézte a mitikus nagymamát is, „aki mérhetetlen szeretettel ölelte őt, Tamás az ősanyát látta benne. Képeinek nagy részében ugyanilyen figurák vannak, anya és a fia, szerelmes férfi és nő, katona és ellenség, Nap és Hold, csupa nagy szimbólum. Hogy honnan jött mindez, rejtély. De Petőfi is a semmiből jött és hét év alatt, amíg alkotott, 24 ezer szót használt, míg Péli Tamás ikonokat, szimbólumokat, gondolatokat, alapmotívumokat festett meg hatalmas képekben. A tiszadobi gyerekváros számára készített Születés pannó negyven négyzetméter.”
Péli Tamás harminc éve halt meg – november 22-én –, mindössze 46 évesen. Kisfaludy kutatta, milyen felvételek maradtak utána, de nagyon keveset talált. „A Tamásról készült még meglelhető vizuális anyagot, elsősorban filmeket ideje lenne összegyűjteni egy múzeumban. Borzasztóan fontos lesz ötven vagy száz év múlva látni, hogy volt egy ilyen ember, aki
elindította a cigányságról szóló tudatos és szerves gondolkodást.”
A megszólalások után Gazda Bence, a Budapest Klezmer Band hegedűse játszott el egy régi édes-szomorú zsidó dallamot, s közben egymás után fogták kézbe a lapátot a megjelentek, hogy földdel borítsák Péli Tamás fájának gyökerét.
Nyitókép: Huszár Boglárka
