Powered by RedCircle
Míg Józsefváros még bőven külterületnek számított a 19. század derekán, de igazság szerint az Oktogon is bőven, fantáziák és álmok már születtek egy díszes, reprezentatív útról, amely tehermentesítené a Király utcát, az egyetlen, a Belvárost a Városligettel összekötő utat, feljavítaná a poros, kissé mocsaras környéket, és mindezek helyett a főváros egy kiemelkedő sugárútjává válhatna.
A nagyívű tervekbe az 1848-as forradalom jelentősen beleszólt, és az újratervezést nem feltétlenül segítette elő az 1873-as bécsi tőzsdekrach sem. Végül aztán az 1880-as évekre mégiscsak felépültek a jórészt neoreneszánsz stílusban tervezett paloták, már nem a tervezett pénzügyi vállalkozókkal, hanem főként a felső középosztály részvételével. Az Andrássy út például számos, nagy vagyonnal rendelkező zsidó családnak adott lehetőséget arra, hogy Budapest belterületén impozáns palotát építsen, ezzel járulva hozzá a város felpezsdítéséhez, meséli Morcsányi Elza, az Imagine túravezetője a Csakugyan legújabb adásában.
Morcsányi Elzától számos botránygyanús szerelmi történetet is megtudhatunk, amelyek az Andrássy út palotáiban játszódtak, elbeszélésében megelevenedik a sugárút élete a huszadik század fordulóján, és kiderül, hogy
- a Schossberger-palotában, az Andrássy út elején micsoda drámák zajlottak, amikor az egyik eladósorba került lány, Ilona nem egészen a megfelelő emberhez akart hozzámenni, sőt egy rabbi előtt meg is esküdött kedvesével, Gyulával, nem véve számításba, hogy a szüleinek más gondolata támadt régről, és minden módon meg fogják semmisíteni, vagy nem létezőnek tekinteni ezt a frigyet. És akkor még nem is tudott a közelgő párbajról!
- a Hunyadi víz forgalmazói hogyan tették híressé a nagy Hunyadi János nevét – a nándorfehérvári diadal helyett a keserűvíz segítségével;
- mit mondott Wahrman René a kalocsai érseknek igencsak csípős hangulatában, amikor az szép keresztény szertartás szerint meg akarta esketni;
- hogyan égett le a Párisi Nagy Áruház, és milyen elképesztően korszerű megoldásokkal biztosították a második alkalommal, hogy ne történhessen meg újra a katasztrófa;
- mit jelentett a „javító kávé” és a „javító mák” a Japán kávézóban, a festők és írók-költők menedékhelyén;
- hogyan vonult át a sértett festők serege az Abbáziából a Japánba, amikor az Abbázia tulajdonosa megpróbálta megakadályozni, hogy a külföldi lapokból kilopják a képeket;
- miért történhetett meg, hogy a főpincér egyes festők asztalait zokogva törölte le.
Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornánkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésekről:
Spotifyon / Apple Podcastson vagy YouTube-on!
Fotó: Huszár Boglárka