Ki tollal, ki ecsettel

2018. január 02.

Híres józsefvárosiak, akik itt éltek, mulatoztak, alkottak

Az elmúlt évszázadokban számos – vagy inkább számtalan – híres ember választotta lakóhelyül Józsefvárost. Írók, költők, képzőművészek is járták kerületünk utcáit, volt, aki csak rövidebb, volt, aki hosszabb ideig. Sokukat egy-egy törzshely, kávézó is ide kötötte, sokuk a Nemzeti Színház gyakori vendége, alkotója is volt. És szerencsére nem kevesen közülük papírra is vetették élményeiket Józsefvárosról: ki tollal, ki ecsettel.

A legelső józsefvárosi neves szerző Fáy András volt. Az 1786-os születésű író csak kilenc évvel volt fiatalabb a városrésznél, ahol már ismert író korában élt. Ő azon kevesek közé tartozott, aki megengedhette magának, hogy idővel beljebb, a belvárosba költözzön. Nála sokkal kiválóbb alkotó volt a 200 éve született Arany János, aki pesti életszakaszában bizony egy jó ideig gyalogolt a Baross (egykor Stáczió) utcai lakásukból a Duna-parti Akadémia épületébe, amiért egyik versében – az Ártatlan dacban – kissé morgott is. Arany baráti látogatások okán gyakran megfordult a Kálvária téren és a Magdolna utcában is.

Az Arany János-szoborcsoport a Nemzeti Múzeum kertjében (jelenleg restaurálják)

Arany János legjobb barátja, Petőfi Sándor ifjú korában a Pesti Magyar Színházban dolgozott, ahonnan éjszaka lámpával haza kellett kísérnie a színésznőket. 1847-ben, még legény korában a Rákóczi (akkor még Kerepesi) úti Fehér ló vendégfogadóban lakott. Felesége, pontosabban özvegye, Szendrey Júlia a Horánszky (egykor Zerge) utca 13-ban élt, amikor második férjétől elköltözött. Ez a ház Krúdy Gyula számára is fontos volt, olyannyira, hogy benne élt és írt a már halálos beteg asszonyról, valójában a házmesterasszonytól kapott pletykákra alapozva.

A legtermékenyebb magyar írónk, Jókai Mór több helyen is élt józsefvárosi lakosként, a Baross utca 98-ban és a Rákóczi út 21-ben is. A társasági élet szempontjából Karacs Ferenc és családja jelentős szerepet töltött be kerületünkben: a Szentkirályi utcában irodalmi szalont tartottak fenn. Látogatójuk volt többek között Katona József is.

Ne felejtkezzünk el azonban a XIX. század végi és a XX. századi nagyjainkról sem! Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Gyulai Pál, Kiss József, Mándy Iván, Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Radnóti Miklós, Reviczky Gyula, Tamási Áron, Tolnai Lajos és mások több-kevesebb időt töltöttek ebben a nagy, és közben szépen kiépült városrészben. Ennek oka az volt, hogy kiváló kávéházak működtek a kerületben: ilyen volt 1900-tól a Simplon kávéház, ahol Faludy György és József Attila is rendszeresen dolgozott, Kassák Lajosnak és körének külön törzsasztala volt. Az 1890-es évek elejétől virágzott a Baross kávéház, ahol Ambrus Zoltán, majd Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső töltötte az éjszakáit, verseket, esszéket papírra vetve.

A Baross kávéház

A József körút 87. pedig a Valéria kávéháznak adott helyet, amiről Gárdonyi Géza Az öreg tekintetes és Móricz Zsigmond Az asszony beleszól című alkotásaiban olvashatunk.

Nemcsak az irodalmat űzők kedvelték ezt a környéket, hanem képzőművészek, köztük Gulácsy Lajos, Mednyánszky László, Szőnyi István, Fiedler Ferenc és természetesen a Százados úti Művésztelep alkotói. Egressy Béni zeneszerző pedig a Bródy Sándor (volt Főherczeg Sándor) utcában élt, és ott is halt meg nagyon korán, harminchét évesen tüdőbajban , ő komponálta Vörösmarty Mihály Szózatának dallamát.

Ratzky Rita irodalomtörténész

A Józsefváros Újság archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.