Foglalkozások, fejlesztések gyerekektől gyerekeknek

2025. január 13.

Kisvonat, füvészkerti látogatás, állatos foglalkozások – itt vannak a gyerekrészvételi költségvetés első eredményei

A szavazás még tart, a megvalósítás már elindult.

Józsefváros gyerek- és ifjúsági részvételi programja, a gyerekrészvételi költségvetés folyamata még most is zajlik, de egyes helyszíneken már lezárult. A program több kerületi intézményben is elindult: a résztvevő óvodákban éppen lezárult, míg a Kesztyűgyár Közösségi Házban jelenleg is tart a szavazás, a FiDo Ifjúsági Központban pedig januárban indul el.

Az óvodákra vonatkozóan a gyerekek matricás, bunkerépítős, kisvonatos, rendőrös, állatos, növényes ötleteket is beadtak.

Decemberben a képviselő-testület döntésével szabad utat kaptak a Katica és a Csodasziget tagóvodákban hónapokon át zajló program ötletei – a legkisebb Városépítők most mindkét óvodában 2-2 csoportban 1 millió forint (összesen 4 millió forint) felhasználásáról dönthettek.

Mindkét óvodában egy mese adta a kerettörténetet – ennek során a gyerekek játékosan feltérképezték és véleményezték az óvodát, meghatározva, hogy miken szeretnének változtatni. Az ősz folyamán lezajlott foglalkozások, majd az ötletek megvalósíthatósági szűrése, majd a gyerekek körében megrendezett szavazás és a képviselő-testület friss döntése után januárban elindul az ötletek megvalósítása.

Az óvodapedagógusok és a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai által szervezett foglalkozásokon sok ötlet született; állatos foglalkozások, jobb focikapu és sok labda, több, jobb hinta, saját ugrálóvár, szebb öltözőszekrények és padok, színesebb mosdók, babák és legók, mesefigura matricák a lépcsőknél – ezeket javasolták a gyerekek a Katica óvodában.

A Csodasziget tagóvodában a mágneses Minecraft kockák és több legó, saját összerakható bunker, rendőrös foglalkozás, állatkert, csillagvizsgáló és füvészkerti látogatás, még egy saját akvárium is a javasolt ötleteiket között volt. Az ovi udvara kapcsán is voltak ötleteik: virágoskert és kis vizes játék, csúszda és mászóka igénye hangzott el. Érdekesség, hogy sok szavazatot kapott egy saját Beebot méhecske, egy hercegnős, makettasztallá átalakítható homok-víz pingpongasztal és egy gyerekvonat is.

A nyertes ötleteket itt lehet megnézni.

Bővebb információ részvételi költségvetésről itt elérhető.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.