Átadták pénteken a felújított Szeszgyár utcát, az új utcát és játszóteret közös sétával és némi történetmeséléssel adta át Pikó András polgármester, Rádai Dániel alpolgármester és Camara-Bereczki Ferenc Miklós kerületi képviselő.
A Szeszgyár utca a Baross utca és Kőris utca között húzódik, a Szeszgyár közben végződik. Ez az utca volt Józsefváros utolsó lakott macskaköves utcája.
Most a teljes szakaszon megújították az útburkolatot, a csomópontok járdaszintbe kerültek, és átépítésre került a közvilágítás-hálózat is. A felújítással 280 négyzetméter zöldfelület jött létre, 36 fát ültettek el az utca, plusz 20 fát a köz szakaszán. A nvényzetben háromféle fafajta és sokféle cserje, évelő és tulipán kapott helyet.
Lett egy ivókút is, és kutyaürülék-gyűjtőket is kihelyeztek.
A kivitelezés 2024. szeptember 23-án indult, 2025. február 7-én adták át, de a munkálatok már januárban befejeződtek. A beruházás 300 millió forintba került.
A Baross utca és a Szeszgyár utca sarkán délután 4-kor találkoztak a szervezők és az érdeklődők, hogy együtt nézzek meg az elkészült beruházást.
„Józsefváros legrosszabb állapotú utcájának megújítása történt meg, új útburkolat került az autóútra és a járdára is” – mondta el beszédében Rádai Dániel alpolgármester. A járda szintjéhez emelték az úttestet, „aminek az volt a célja, hogy autóvezetők és az úttesten kerékpárral közlekedők is érezzék, hogy járdára érkeznek, oda kell figyelniük a gyalogosokra” – mondta Rádai Dániel. Valamint a teljes utcahosszon zöld sáv lett kialakítva, ahova fákat ültettek. „Az utca teljesen elveszítette korábbi, sikátoros jellegét.”
Magdi néni az utcában lakik. „Nálam örömtelibb ember itt nincs” – mondta hozzám fordulva, majd belém karolt. Magdi néni huszonkettedik éve lakik itt, és azt mondja, imád itt lakni, jó a lakása is. „Még a külföldön élő unokámnak is beszámoltam az itteni felújításról.” Figyelte a munkásokat, négytől hétig dolgoztak. „Amikor elmentem mellettük, megköszöntem nekik a munkájukat, szerintem bolondnak néztek, de én ilyen vagyok” – mesélte nevetve.
„Szeretem a szépet, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt a részt itt megcsinálták végre ilyen szépre” – magyarázta Magdi néni.
„A 72-es troli itt fordul meg, ami kihívás volt a felújítás során, illetve némi dilemmát is okozott, hogyan nézzen ki végül ez a csomópont” – folytatta Rádai Dániel a Csobánc utca sarkán. A fővárosi illetékesekkel együttműködve sikerült végül megoldani, hogy itt is járdaszinthez emelt csomópontot lehessen kialakítani a gyalogosbiztonság és a gyalogosok komfortja érdekében.
„Így a troli jön fel, és nem a gyalogos le.” Lett egy kis zöldfelület is a Csobánc szakaszon is: egy kisebb támfalat alakítottak ki, föltöltötték földdel, növénnyel. Egyébként azért volt nehéz korábban az itteni zöldfelület fönntartása, mert nem volt megfelelő ültető közeg és föld, mivel a födém közvetlenül a vékony földréteg alatt van, magyarázta az alpolgármester.
A Csobánc utca másik oldalán a zöldfelületet a társasház gondozza. Magdi néni közben elmesélte, hogy a rózsabokrokat ő ültette és ő is metszi.
A Szeszgyár köz és a Visi Imre utcai csomóponthoz érkeztünk a séta végén, ahonnan a Szeszgyár köz nyílik. „A Szeszgyár köz játszóutca lett” – mondta Rádai Dániel, a közösségi tervezésben az egész beruházást lebonyolító Rév8 mellett BME UrbLab tanszék sokat segített, amit nagyon köszönnek nekik. Korábban ez itt „tilosban parkolós, deviáns viselkedésre lehetőséget adó kétséges terület volt”, ami most megszűnt. A Szeszgyár köz és a Kőris utca sarkán találkozóhely jött létre, lett ülőhely, trambulin, hinta, mászófal, firkafal is.
Az alpolgármester hozzátette, február 27-én itt kiszebábégetés lesz, a programra mindenkit sok szeretettel várnak.
Camara-Bereczki Ferenc Miklós Tarcsay Tibor bizottsági tag és a közösségi tervezésben részt vettek munkáit külön megköszönte. Hozzátette, a 2019-es kampányban ígérete volt, hogy ezt a területet felújítják, amit korábban sokan drogfogyasztásra, kutyasétáltatásra, szemetelésre használtak. A helyzet sokkal jobb lett, a rendőrség és a közteresek feladata most fenntartani a rendet, mondta el a képviselő.
Pikó András elmondta, sok politikai vitát generál, hogy a 2019 óta hivatalban lévő vezetésnek mi az a víziója, ami meghatározza az ilyen fejlesztéseket. „Sokszor kérnek rajtunk számon hatalmas, reprezentatív fejlesztéseket. Mi pedig bíbelődünk a közvécékkel, köztérfejlesztésekkel, az utcákkal, a faültetéssel, a lakásfelújítással… Lehet, hogy ezek nem olyan beruházások, melyekre az elődeink szeretnek hivatkozni, de amit mi szeretnénk, hogy élhetőbb legyen ez a terület. Hogy olyan legyen Józsefváros, amire büszkén mondják azt az emberek, hogy ez az otthonom.”
Elmondta, teljes az egyetértés a képviselő-testületben annak kapcsán, hogy ezeket a mindennapi életet meghatározó köztérfejlesztéseket folytatni kell.
A séta végén Magdi néni azt még odasúgta a fülembe, hogy ő mindig kiolvassa a Józsefváros Újságot.
Fotók: Telenkó Zsombor / Józsefvárosi Önkormányzat