Arról is gondoltam szólni, hogy mennyire nem ismerem az anyámat, de ezt megtartottam magamnak. Úgy sejtettem, hogy a doktorandusz nem azt az embert látja, akit én. Anyám a nagyelőadóban beszélt a csecsemőkorban megalkotott hamis képről, amit a tapasztalat megszerzésére vonatkoztatott, hogy ezt a képet annyira természetesnek érezzük, hogy akaratlanul is beépül a gondolkodásunkba: az ellentmondás látszata.

Erősen él az emlékezetemben, amikor anyám érdeklődést mutatott egy rajzom iránt, amin egy vár, egy ágyú és az abból távozó vasgolyó volt látható. A golyó a fekete rondella felé közelített. Hogy a golyó mozgását szemléltessem, az ágyú csövét és a golyót ábrázoló pontot vastag, fekete vonallal kötöttem össze. Nem szerettem a színeket; a 24 darabos színesceruza-készletből csak a fekete volt rövidebb a többinél. Anyám a rajz fölé hajolt, és ehhez a függesztett lámpák alá kellett bújjon. A reggelizőpult laminált fehér felületén jócskán akadtak fekete vonalkák. Anyám soha nem szólt semmiért, mintha a dolgokat maga körül töredékesen látta volna. Éppen emiatt rögzült a jelenet, hogy rám figyel.

Anyám megkérdezte, miért húztam vonalat a golyó és az ágyú közé.

Csapdát sejtve a kérdés mögött megrántottam a vállam.

– Csak nem azért, hogy kifejezd a golyó mozgását?

Mivel azt gondoltam, hibát követtem el, ezt feleltem: 

– Megkeresem a radírt.

– A világért se – mondta. – Tökéletes így – és megérintette a buksimat, én meg a családi idillt ábrázoló, bekeretezett fotó irányába húzódtam, amiből vagy egy tucat van a lakás különböző pontján. A képek fotóstúdióban készültek, és mindegyiken anyám áll középen, a retusálástól még valószínűtlenebb mosolyával.

– A golyó el fogja találni a várat – mondtam.

Anyám hümmögött, és a pillanatnyi állapot szintaktikai érdekességéről tett egy megállapítást, hogy nem véletlen, hogy az állapot szó az áll igéhez kapcsolódik.

Ezzel azt hittem, vége, és hozzáláttam, hogy befeketítsem az ágyú alatt a talajt.

– A tárgyak létezéséhez képest azok mozgása másodlagos valaminek tűnik – folytatta –, amivel nem is lenne semmi baj, ha a mozgás nem éppen az anyag létét bizonyítaná. – Rábökött a fekete pöttyre. – A golyó az anyag. És te a mozgásáról gondolkodsz, azt ábrázolod, nagyon helyesen.

Felforrósodott a fülcimpám. Tudtam, vörös lett a képem, mint általában, ha dicsérnek. Lendületes satírozásba kezdtem.

– Anyag és mozgás elválaszthatatlan, viszont a test mozgásának nem annyira a sebessége, mint inkább az impulzusa az igazán fontos tényező. – Anyám maga alá húzta a henger formájú bárszéket és leült. – A golyó, miután földet ér, csupán látszólag veszíti el mozgását, valójában átadja impulzusát a földgolyónak.

– A várnak csapódik – jegyeztem meg, és összefirkáltam a rondella fogaknak látszó záródását, jelezve a becsapódás helyét –, nem ér földet.

– Tudom, érted, miről beszélek – mondta, és megismételte –, tudom. A golyó, amit mostantól anyagnak fogok nevezni, elpusztíthatatlan, melyből következik, hogy az impulzus is elpusztíthatatlan. Az impulzus tehát éppúgy van, mint az anyag. Azaz a pillanatkép része.

A golyó köré félköröket rajzoltam, ahogy virágszirmokat szokás.

– A pillanatnyi állapot helyes képe valami olyasmi kell legyen, amiből nemcsak a szorosan vett helyzet, hanem az impulzus is kiolvasható.

– Apa azt mondta, a föld el fog pusztulni, ha fogmosáskor folyatom a vizet.

– És fel kell tegyük a kérdést, hogyan mozog az impulzus? A szabadon mozgó anyag magával viszi az impulzusát? De mi történik az impulzussal, amikor a mozgó anyag összeütközik egy nyugvó állapotban lévő anyaggal? Az impulzus önállósul, elszakad az anyagtól és átvonul a másikba? Add ide a színesceruza-készletet! – Áttoltam a rajzlap felett, de mikor észrevettem, hogy válogat a piros árnyalatai között, odanyújtottam a feketét, és azt mondtam: – Meg ha a hűtőt nem csukom be, amikor kiveszek egy epres joghurtot, egy málnás joghurtot és egy barackos joghurtot, ami ugye egyszerre nem megy.

– Visszatérek a golyóhoz, hogy világos legyen – és a lap üres részére rajzolt egy kört. – Itt van a mozgó golyó és itt az álló, ami ugyanakkora – rajzolt egy másikat. – Ez nekiütközik annak. Az ütközés következtében ez – besatírozta az elsőt – megáll, a másik megindul. – Rajzolt egy jobbra mutató nyilat. – Az első golyó impulzusa elhal, miközben a másik golyó impulzusa keletkezik, létrejön, kialakul. Nem megy át az elsőből a másodikba! Ez a lényeg. Az ütközésnél az impulzus nem halad, hanem terjed, újjászületéssel. – Rákoppintott a lapra, mielőtt a ceruzát lehelyezte volna olyan távolságra tőlem, hogy ne érjem el.

– A ceruzát – mutattam a rágott végű feketére –, kérem szépen.

Anyám átnyújtotta a ceruzát, majd azt mondta:

– Jól van. Nagyon jól van.

Vági János

Fotó: Freepik