Szabályos a Rádió bontása a bíróság szerint

2025. március 07.

Veszítettek a civilek és a kerület

A Magyar Rádió volt épületéből nem sok maradt, mire a bíróság döntött a bontás miatt indított perben: az ítélet szerint rendben zajlanak a palotanegyedbeli gigaberuházás munkálatai.

Vége, nem húzódik tovább a Pázmány Campus beruházása miatt 2023 óta zajló per. A felperesek – a civilek, a lakók és az önkormányzat – attól tartanak, hogy a bontás során mérgező azbeszt kerül a levegőbe. „A bíróság a felperes keresetét elutasítja, fellebbezésnek helye nincs” – hirdette ki az ítéletet Gondos-Szojka Annamária Bernadett bíró február 26-án a Fővárosi Törvényszéken. A felpereseknek 480 ezer forint perköltséget kell megfizetniük.

A Magyar Rádió volt épületeinek bontása miatt a szomszédos társasház, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) és a VIII. kerületi önkormányzat perelte a Pest Vármegyei Kormányhivatalt. A felperesek azt is kifogásolták, hogy miközben a bontás leállításáról zajlik a per, a bontás javában folyik. A bontási és építési munkálatok miatti

statikai problémákra és az értékvédelemre

hivatkozva indított három keresetet a bíróság egyesítette, és az ítélettel mindhármat lezárta. Az ítélet szerint az önkormányzat, a társasház és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület által kifogásolt szakértői nyilatkozatok hiánya, illetve a meglévők hiányossága nem helytálló, a környezeti hatásvizsgálat elmaradása pedig nem az alperes mulasztása, hanem az érintett hatóságé. A bíróság honlapján közzétett rövid indoklása szerint „a társasház épületrészeinek és a bontással érintett egyes épületek közös falát – a keresetben foglaltakkal ellentétben – nem akarják elbontani”, és tartószerkezeti műszaki leírás készült a beruházás során, melyet okleveles építőmérnök adott ki. További igazságügyi szakértői véleményre nincs szükség.

A most már romjaira bontott Pollack Mihály téri Magyar Rádió történelmi jelentőségű épület volt. „Ezek a falak a XX. századi magyar történelem esszenciáját képviselik” – mondta Márkus Ferenc építőmérnök, az egyik felperes, a CaPE tagja korábban lapunknak. Szerinte a döntés indoklása „tárgyi tévedéseket” tartalmaz.

„Egyelőre nincs birtokunkban a bírósági ítélet írásbeli indoklása, szeretnénk megvárni, mielőtt részletesen kommentálnánk. Az indoklást alaposan meg fogjuk vizsgálni és döntünk a következő lépésekről” – mondta lapunknak az önkormányzat.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa a kormány kiemelt beruházása. A tervek szerint

200-250 milliárd forintból épül

meg a Nemzeti Múzeum mögött. A tervezett új épület a 27,7 méteres magasságával jelentősen megváltoztatja a városképet, hívta fel a figyelmet a CaPE. A területet a kivitelezők várhatóan 2027-ben adják át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek.

A Zöld Palotanegyedért Egyesület a beruházásról azt írta „értelmes beszélgetést folytatva próbáltuk az érveinket elmondani, de úgy látjuk a 10 ezer diák belvárosi igényei és a katolikus egyház kiszolgálása fontosabbak neki (Lázár Jánosnak – a szerk.), mint a választópolgárok!” A civilek és az önkormányzat egyeztetéseket javasolt a beruházó, a lakosság és az önkormányzat részvételével.

A Palotanegyed túlterheltsége miatt Könczöl Dávid kerületi frakcióvezető korábban a Mikszáth térre invitálta Lázár Jánost, „hadd lássa, hogy már most sem lehet egy tűt ott leejteni, mi lesz, ha plusz tízezer diák szabadul rá a környékre?”. Könczöl Dávid szerint az is érdekes, hogy az ügy koordinációját már nem Budapest Főváros Kormányhivatala, hanem a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal látja el, ​és abszurd, hogy ez a hivatal dönt a forgalmi rend változásairól, miközben a helyi önkormányzattal nem konzultál.

Józsa Árpád a Civilek a Palotanegyedért Egyesület képviselőjeként évek óta küzd az épületegyüttes észszerű hasznosításáért.

„Sosem az egyetemi fejlesztés ellen tiltakoztunk,

hanem a túlzó bontások és az aránytalan beépítés ellen.” Az építészmérnök szerint a most bontás alatt álló modernista irodaházban akár 350 fős kollégiumot is kialakíthattak volna kisebb költséggel, mint amennyiből a tervezett 200 férőhelyes új kollégiumi szárny épül.

Nyitókép: Telenkó Zsombor

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.