Az A.P.A.! művészeti központ emlékét kutatva látogattuk meg a Horánszky utca 5. műtermeit, amik ma a Lumenhez tartoznak (ld. előző számainkat). Így kopogtunk be a Noppa Design ajtaján is, ahol Varga Líviával, Eke Tamással és Alvégi Lócival beszélgettünk.
Hogy miért is Noppa? Mert finnül dobókockát jelent, mondja Tomi, „kifejezi a sokoldalúságunkat”. Tomi, Livi, Lóci, így szerepelnek a honlapjukon is. Lócinak ez a hivatalos neve is, „Lőrincnek születtem, de így sohasem szólított senki, ezért átneveztettem magam. Nem volt egyszerű, másfél évig ment a vita, hogy felvegyék a nevet a listára. Most aztán az összes ezután születő Lócinak keresztapja vagyok.”
Lóci és Tomi a BME-en szerzett építészdiplomát, Livi a MOME-n, de tanult grafikát a prágai egyetemen is. A társulásukat szerelemgyereknek nevezik, mindhárman már az egyetemi évek alatt is szerettek kitekinteni az építészet határain túl is. „2008 körül diplomáztunk, amikor éppen összeomlott az építőipar, ez is segített minket letérni a pályáról”, mondja Lóci.
Kis színház és nagyvállalat
A Jurányi Inkubátorházban dolgoztak jó egy évtizedig a Széna tér közelében, a Jurányi színházának díszlettervezést is csináltak. „Imádtam, ma is szívesen csinálnám”, mondja Lóci. Aztán el kellett jönniük, az önkormányzatnak kellett a hely bölcsődének, így hagyták maguk mögött a kedvezményes bérleményt, s jöttek a Lumenbe piaci áron. Budaiak, de élvezik a nyüzsgő belvárost (mondjuk az a környék is pezseg). „Örültem is, hogy visszaejtőernyőztem Pestre, s át kell jönnöm a hídon”, mondja Lóci, Tomi pedig megemlíti, hogy a felesége idegenvezető, és gyakran hoz csoportokat a Palotanegyedbe.
Aztán a munkára terelődik a szó, dolgoznak állami megrendelőtől civil szervezetig sokfelé. A rendszerváltáskor 4-8 évesek voltak, „mi az első olyan generáció vagyunk az X és Y határán, amely már nem fog annyi pénzt teremteni, mint a szüleink generációja”, tesz utalást arra Lóci, hogy a munkában nem a pénz a legizgalmasabb. „Viszont abban jó helyzetben vagyunk, hogy jól értjük az analóg és a digitális világ nyelvezetét is”, teszi hozzá Tomi, merthogy a humán megközelítés fontos nekik. Amit csinálnak, abban az esztétika elsődleges, de nem tartják művésznek magukat, Livi tiltakozik leginkább, pedig neki tervezőművész diplomája van.
„Nagyon széles a megrendelőink köre, a kis lakásfelújítástól egy multi belső kommunikációjáig van mindenféle. Ami közös bennük, hogy valamiért szeretik a stílusunkat”, mondja Lóci. Dolgoztak a PIM Petőfi-kiállításán, a Hungaroring építészeti grafikáján, az Egis gyógyszergyár átfogó arculati és információs megjelenésén, de a Suhanj! Alapítvány arculati munkáját is ők csinálják. A Suhanj! látás- és mozgássérült embereknek segít a sportolás élményét megosztani, „az edzőtermüket is megterveztük, és persze ők a tervezői órabér alján vannak”. A munkák egy része felszippantja a velük dolgozó tágabb csapat nagy részét, de vannak olyanok is, amivel „egy-egy ember elbabázik”.
Mongol játék és éltető Share
Livi társasjátékot tesz az asztalra, amit szintén ők terveztek. „A megrendelő hozza a játékszabályokat, mi a kinézetet adjuk hozzá, Kína pedig legyártja.”
Több dobozt is hoz, már egy egész sorozat van, pár ezer példányban készülnek, a lelkes gyűjtőket célozza meg. Az egyik játéksorozat a világ tájaira viszi el a játékost – például a földrengésben leomlott Katmandut építhetjük újjá Nepálban –, egy másik pedig régi mongol, kínai, japán és koreai játékokat tartalmaz.
„Gyártásban már egyáltalán nem tudunk versenyezni Kínával”, mondja Lóci, de még a prototípus egyedi bronz alakjait is egyszerűbb volt Kínában megcsináltatni. Nekik is van pár berendezésük, 3D nyomtató, lézervágó, sok mindent, főleg mintadarabokat maguk is elkészítenek.
És az is kiderült, hogy azért mélyen benne vannak a digitális világban is, ugyanis a játék terveihez mesterséges intelligenciát (MI) is használtak. A végső változatot persze ők rajzolják meg, de úgy látják, hasznos eszköz az MI az ötletelésben. Egy ilyen társasjáték elkészítése egyébként 600 munkaórát igényel, 9-12 hónap alatt készülhet el.
Aztán kiderül még, hogy komolyan benne voltak a kézműves sörök világában is. „Volt két sörfőzde partnerünk, a Reketye meg az Ikkona, ők gyártották, mi terveztünk mindent, csomagolást, arculatot, online kommunikációt.” A ser neve Share volt, A jótékony Share!, ahogy reklámozták. „Közel hét évet élt a közösségi sörmárkánk. Egy berlini koncepciót adaptáltunk, a profit nagy része társadalmi szervezetekhez, alapítványokhoz ment. Ha ezt a sört ittad, akkor rögtön jó fej is voltál. Ez egy szeretet-projekt volt a munka mellett, és amikor a társaink lebabáztak, meg a covidot is túl kellett élni, véget ért”, meséli Lóci. Sört már nem, de a Zwacknak terveztek később pálinkát.
Végül az is kiderül, hogy szabadulószobájuk is volt, „de mi nem az üzemeltetésben vagyunk jók”, mondja Tomi.
Mit hoz a jövő, akarnak-e növekedni? „Nekünk ez a méret nagyon jól működik, bár voltunk már többen is”, mondja Lóci, most hat fő alkotja a törzscsapatot. Úgy látja, multiknál dolgozó programozó és marketinges barátaik sokkal jobban keresnek, „de ott nem a magad ura vagy, s mit fel nem áldozol ezért”.
Fotók: Huszár Boglárka
