Fekete pont helyett ötös

Paul Mátis és Balázs Józsika - Fotó: Megyeri Dávid
2025. április 20.

A tanárok büszkesége

Él ebben a kerületben egy 10 éves kisfiú, aki a napokban már a második filmben kapott lehetőséget. Balázs Józsika első filmszerepe a Fekete pont című filmben volt. Tavaly mutatták be a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a film 3 díjat is nyert.

A Fekete pont állami támogatás nélkül készült független film. Rendezője Szimler Bálint. Rév Marcell Los Angelesben élő Emmy-díjas operatőr fényképezte, Mészöly Anna és Paul Mátis a főszereplője. A történet egy átlagos magyar iskola mindennapjaiba enged bepillantást. Hol groteszk események, hol fájdalmasan eltorzult berögzöttségek, hatalmi játszmák teszik tönkre a tanárok és a diákok iskolai életét.

A Berlinből hazaköltözött 10 éves Palkó (Paul Mátis) nehezen tud eligazodni ebben a rendszerben, nem értik a tanárok, sokszor a gyerekek sem. Egyedül Juci nénivel (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnővel tud szót érteni, aki szintén elszenvedője ennek az iskolai rendszernek. (Két évig én is tanítottam, még a filmbeli eseményeknél is rosszabb élményeim voltak.)

De most inkább Józsikától halljuk, hogy került a filmbe, és milyennek élte meg a forgatás két hónapját! Meséli, hogy Hermina hívta be castingra, Hermina és az apukája gyerekkori barátok. A lányom, Fátyol Hermina volt a Fekete pont casting directora. És valóban gyerekkori barátok az apukával, Balázs Józseffel, aki generációjának egyik legtehetségesebb zongoraművésze.

Józsika tradicionális cigány családban született, csak az apja és nagybátyja nem a kávéházi muzsikát választotta. Unokatestvérük Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, de az ő felmenőik mind nagynevű cigányzenészek voltak. Józsikának a castingon azt kellett eljátszania, hogy idegesen rugdossa az osztályterem falát, miközben a tanárnő dicsérte a matekversenyen elért eredményéért.

„Először fura volt, de aztán belelendültem és élveztem. Kellett egy barát a Palkónak, és engem választottak. Többször nem is kellett castingra menni, csak felhívták az apukámat, hogy benne leszek a filmben. Nagyon örültem! Egész nyáron folyt a forgatás szombat és vasárnap kivételével. Reggel bementünk az iskolába, Bálint elmagyarázta, hogy mi lesz a jelenet, többször elpróbáltuk és aztán élesben ment. Egy-két gyerekkel nem jöttem ki. Az egyik durván meglökött az egyik jelenetben, holott nem az volt megbeszélve. A szerepe szerint bunkónak kellett lennie, de akkor nem kellett volna meglöknie. Leállították a forgatást, és a rendező mondta, hogy menjünk ki és beszéljük meg. Benne ragadt a szerepében akkor is, amikor már nem kellett volna bunkónak lenni. Az iskolában a tanárok nagyon büszkék rám, eljöttek az Urániába a premierre. Magyarból ötöst adott a tanár.” Amikor azt kérdeztem tőle, hogy szerinte miről szól a film, azt válaszolta,

„a film lényege, hogy nem volt elfogadó a rendszer régen. Először fura volt, hogy az az iskola más. Én nem szoktam főnökösködni, mert az nem jó dolog.”

Azt is elmondta, hogy azért is örül ennek a forgatásnak, mert Palkó lett a legjobb barátja, és amikor hazajön Berlinből a szüleivel 2-3 havonta, akkor mindig közös programokat szerveznek. Voltak már a Madame Tussauds viaszmúzeumban meg a Cyberjump trambulin parkban. Marcival is tartják a kapcsolatot.

Az új, mostani filmről még nem beszélhet. Nem kérdeztem tőle meg, hogy mi szeretne lenni, ha felnő, magától mondta el, hogy a nyáron kell eldöntenie, színész lesz, dobos, kosaras vagy focista. Szerinte azért kell már most döntenie, mert akkor arra hajt rá. Ha színész akar lenni, abban majd segít neki az anyukája öccse, aki a Színművészeti Egyetemre jár​ és színész lesz. Ha dobos, akkor az apukája testvére tanítja, van már dobfelszerelése is. A foci meg a kosár az iskolájában van.

Fotó: Megyeri Dávid

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.