Két parlamenti jelenet, amely pontos látleletet ad a kirekesztés valódi természetéről. A zenélő roma gyermekek elől való teátrális menekülés áprilisban, és a roma holokauszt áldozatai előtti ülő némaság augusztus 10-én.

A cigány történelmet a közelmúltig szinte kizárólag kívülállók jegyezték le, háttérbe szorítva a saját narratívánkat. Nemrég olvastam Raduly József A cigánykunyhóból Hollywoodig című önéletrajzát, amit a Napkiadó jelentetett meg tavaly a Polgári Magyarország Alapítvány, a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság támogatásával. Fontos látni a saját történeteket, de az is ugyanolyan káros, ha átírják, vagy eltorzítják a múltat.

A napokban részt vettem egy beszélgetésen, melynek a témája a Roma művészeti intézmények szerepe ma Magyarországon. A roma művészeti és kulturális élet meghatározó szereplőinek közösen kell gondolkodniuk arról, miért van szükség önálló, erős és hosszú távon fenntartható roma művészeti intézményrendszerre Magyarországon.

Amikor a mai Magyarországon a „cigánykérdésről”, a mélyszegénységről, a gettósodott településekről, településrészekről vagy a munkaerőpiaci helyzetről vitatkozunk, a közvélemény és a politika előszeretettel tesz úgy, mintha ezek a problémák „etnikai sajátosságokból” fakadnának. A történelmi tények azonban egy egészen más, sötétebb történetről mesélnek. A mai napig ható strukturális csapdahelyzetet, amelyben a hazai cigányság jelentős része él, nem a közelmúlt hibái szülték. Az alapokat a XVIII. századi Habsburg-abszolutizmus államilag irányított, erőszakos asszimilációs politikája fektette le.

A Muzsikáló Magyarország program a hagyományos magyar kávéházi és éttermi cigányzenei kultúra megőrzése, támogatása és népszerűsítése érdekében jött létre. A szezon általában június közepén indult, és négy hónapon át biztos megélhetést garantált a résztvevő művészeknek. Tavaly Dankó Pista születésnapján, június 14-én nagyszabású ünnepi eseménnyel indították el azt. 

Húsz év telt el azóta, hogy egy szerény, tiszta tekintetű fiatalember lépett a Megasztár színpadára, és hangjával elvarázsolta az országot. Varga István – vagy ahogy a közönség megismerte: Varga Pisti – nem lett a bulvárlapok címlapján élő, ünnepelt popsztár. Valami sokkal fontosabbat őrzött meg: a zene tiszta szeretetét. A 2006-os Megasztár Rúzsa Magdi győzelmével végződött, ám a döntők során volt egy másik versenyző is, akiért tízezrek szorítottak: a „villamosvezető énekes”.

Oláh Norbert képzőművész, a Bura Galéria vezetője nyerte meg az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat pályázatát: az alkotása lesz a roma holokauszt emlékműve a volt téglagyár helyén. Az emlékművet május 23-án avatták.

A cigány kulturális intézményrendszer hiátusának súlyos ára van: a roma kultúra láthatatlan marad, és ez utat nyit az előítéleteknek és diszkriminációnak. A szellemi és kulturális űr a közösségen belül önbecsülési zavarokhoz, identitásválsághoz és öngyűlölethez vezet, megkeserítve százezrek mindennapjait. Bőséges forrás állhatott volna rendelkezésre, ha a választási kampány hajrájában nem szórnak el 17 milliárd forintot celebekre és üres reprezentációra.

A rasszizmus elleni világnapon, március 21-én nyitotta meg a Romano Instituto – Cigányságkutató Intézet új telephelyét az erzsébetvárosi Damjanich utca egyik udvari, 70 négyzetméteres házmesterlakásában.

A március 15-i nemzeti ünnepen adták át először az új állami kitüntetést, amely Józsefváros szülötte, a világhírű jazz-zongorista, Szakcsi Lakatos Béla nevét viseli. A díj alapításának előzményeiről, körülményeiről és jelentőségéről ifjú Szakcsi Lakatos Béla beszélt.