Galambos Ernő fényképészsegédnek a jó kezével épp sikerült elkapnia a kapaszkodórudat az ötvenes villamoson, amikor az egy hirtelen kanyarral befordult a Kálvária térnél. A jegye még érvényes volt az Orczy térig, szóval bátran fixírozhatta tovább azt az úri hölgyet, akinek az agara a kanyarban hirtelen elhányta magát. A kutyahányástól többen is az orruk elé kapták a kezüket.
A fényképészsegéd továbbra is a hölgy arcát nézte, aki hirtelen a kutyája helyett is elszégyellte magát. „Rossz a gyomra – szabadkozott a hölgy –, még a cselédemnek sem adom azt, amit neki.” Ez a mondat okozott némi fejtörést Galambos Ernőnek, aki Freund Lipót fényképészmester műhelyében dolgozott, de semmi esélye nem volt, hogy önálló műtermet nyisson, mert a gyermekbénulás maradványaként az egyik kezét nem tudta használni.
Freund Lipót csak azt engedélyezte neki, hogy a vendégeket a színpadra kísérje, ott leültesse őket, udvarias szavakkal eligazítson mindenkit, a fotó elkészítése viszont mindig a mesterre maradt. „Kérem, most ne mozogjanak.” Ezt a mondatot is mindig a mester mondta ki, mert nem hagyta, hogy segédje ebbe is belekotnyeleskedjen.
Galambos Ernő a rossz kezével maga előtt tessékelte a hölgyeket, de leginkább a cselédlányt próbálta simogatni vele. A cselédlányt úgy hívták, hogy Hück Franciska, és mindig ráütött a segéd kezére, ha az a fenekéhez vagy csenevész melléhez ért.
„Mit képzel az úr”,
mert úrnak nevezte azt az embert, akit legfeljebb a kocsmában urazott a csapos, aki egyébként mindenkit.
A gyermekbénulásból visszamaradt fogyatékosságának köszönhette viszont, hogy nem hívták be katonának. Pedig harcolhatott volna az oroszok ellen, akik már az Alföldön voltak, a tankjaik sebezhetőbbnek, de mozgékonyabbnak is bizonyultak, mint a királytigrisek, és karácsonyra bekerítették Budapestet, tetszett ez, avagy sem Galambos Ernő fényképészsegédnek, aki még mindig az agaras hölgy arcát fürkészte.
A villamos nagyot csengetett, miközben befordult az Orczy tér felé. Jobb a feneke, mint a Franciskáé, gondolta Galambos a selyemszoknyát nézve, amely puhán simult a hölgy idomaira. A bokája kicsit vaskos, de a sóhaja nagyon izgató lehet, adta át a fényképészsegéd a jegyét a kalauznak, amikor megszólalt a sziréna.
A villamos nyílt pályán fékezett, és felszólították az utasokat, hogy mindenki hagyja el a közlekedési eszközt, és keressen menedéket a legközelebbi óvóhelyen. A közeli vendéglőkből fizetés nélkül távoztak a vendégek, és rohantak valamelyik bérház irányába. Galambos felajánlotta a segítségét a hölgynek, aki szemérmesen elfogadta.
A pincében büdös volt. A környék lakóit nehéz lenne pár szóval leírni, de
a szegénység és a nyomor
kulcskifejezések lennének. Sokan tartották az orruk elé a kezüket, azt sugallva ezzel, hogy nem tartoznak ide, de amikor hullani kezdtek a bombák, mindenkinek ugyanaz a rémület ült a szemében.
Tompa puffanásokat lehetett hallani, ahogy földet értek a robbanóeszközök a józsefvárosi pályaudvarnál, és mindenki arra gondolt, hogy ha a temetőt találat éri, a százéves halottak is kikelnek a sírjaikból, odamennek az üresen hagyott kocsmákba, és ingyen berúgnak.
Galambos épp ezt a képtelen gondolatot próbálta volna megosztani az agaras hölggyel, de a hölgy mellett ülő jól öltözött úr épp egy batisztzsebkendőt nyújtott át a hölgynek. Az agár bután nézett, és Galambos megsimogatta a kutya fejét a jó kezével. Hück Franciskával is szeretkeznek majd egy használaton kívül helyezett fővárosi illemhelyen, de sajnos ez egyiküknek sem okoz örömöt. Az illemhelyeket utóbb fővárosszerte bezárják.
Aztán pár hét múlva megkezdődik a főváros ostroma, és az oroszok valahonnan egy ágyút vonszolnak a Kálvária térre, amely nagyobb, mint az ötvenes villamos. Az ágyú akkora lövegeket okád ki magából, amitől egy egész bérház összedől, és amikor rommá lőtték a fél kerületet, továbbviszik az ágyút. Galambos akkor már olcsó cigarettákat szív egy romos lakásban, az agaras hölgy teát főz egy orosz tisztnek, aki megígéri, hogy a katonái nem fognak erőszakoskodni, az agár pedig szomorú szemmel néz az orosz tisztre. Az ötvenes villamos nem közlekedik a világháború után.
Itt olvashatóak a korábbi Borongók.
Fotó: Fortepan / Somlói Miklós dr.
