A költő szerelmes verset akar írni, bár abban sem volt biztos, valóban szerelmes-e. A boldogtalan asszony férje a szomszéd asztalnál kártyázott, és semmibe vette a költőt. Párbajra sem állt volna ki vele.

Cselédlányok, súlyzózó méltóságos, áramszedők, ágyrugó és hirtelen halál a Baross utcában.

A múlt héten korrektorként kellett elolvasnom Kosztolányi Dezső Neróját, és úgy találtam, hogy több mint hatszáz vessző hiányzik a szövegből, illetve százötven vessző felesleges. A hiányzó vesszőket pótoltam, a feleslegeseket töröltem. Közben úgy éreztem, hogy magával Kosztolányival vitatkozom, aki minden vesszőnek ellensége.

Céltalan bolyongás egy kávé után, a régi kocsmák és kávéházak helyén csak tetoválószalonok és műkörmösök – hol lehet itt verset írni, és forradalmat kirobbantani?

Van-e nyugdíj a mennyországban? Móricz vagy Tersánszky volt gazdagabb? Ikes ige-e a szörföz? Karinthyt bosszantja megint csak Kosztolányi.

Hullatepsikkel tele a város, mi csomagautomataként ismerjük őket – mai borongónkban a Bűn is beköszön, de egy legenda igyekszik a végére járni a dolognak.

Manapság mindenki mindent házhoz szállít. Futárral, biciklissel vagy robogóssal, s ha kell szirénázó rohamkocsival. Élelmet, italt, vért, szeszt meg gyógyszert, ruhát, szőnyeget, kutyát, macskát, feleséget. Ki sem kell mozdulni akár hónapokig, lehet nézni a sorozatok évadjait, évezredeit.

Hova is vezethet egy taxiban beindult beszélgetés? Sakkozók, focisták, tartozásban ragadt profik, feszült meccs a húsos és a textiles csapat közt, mindez egy döcögősebb Orczy úti fuvar alatt.

Tíz kiló mínusz. Másfél milliós fizu. Tömött troli. Bulgária. Félelmetes táska. Esti Kornél. Robbanásra várva.

Milyen zsúfolt is lehet egy piaci reggel, a tápláló, kardiológusok által hümmögve fogadott szendvicsétel mellé a magyar irodalom színe-java járul kísérőnek, meghintve pár keserédes morzsával a magyar történelemből.