​Civilség és rap 15 évesen

2025. június 02.

​​„A kis cigány gyerek honnan tud ilyen szavakat?”

Tehetséges, a maga módján lázadó, a cigány közösségért tenni akaró – a 15 éves Balogh Ádám Balázs, más néven Mr. Szent rendszeres látogatója volt a FiDo Raprádiónak, fellépett az OFF-Biennále Kálvária téri nyitórendezvényén, és pár hónapja került fel a YouTube-ra az Én vagyok című száma. Ám Bazsira nem csak rapperként érdemes odafigyelni.

„Disszociatív személyiségzavar” – ezt mondja magáról Balogh Ádám Balázs az Én vagyok című száma kapcsán. Ha engem kérdeznek, a megfejtés nem patológiás, Balogh Ádám Balázs a határait okosan feszegető kamasz, akit egyszerre érdekelnek a teljesen átlagos kamaszos dolgok, mint például a spanolás meg a csajozás, ugyanakkor korát meghazudtoló ambíciók is hajtják. Nehezen találja a hangot a saját generációjával, ezért jobbára az idősebbek társaságát keresi, zenéjét is inkább a 30 pluszos korosztálynak szánja. Azt mondja, azért nincs előtte példakép, mert az érzései és gondolatai alapján nem tud nagyon azonosulni senkivel, viszont a rappeléssel igazán ki tudja fejezni önmagát.

Csak tojásleves volt

„Mintha ikertesók lennétek” – mondja Mile Máté fotósunk, miközben a cikkhez készít portréfotókat Balogh Ádám Balázsról és testvéréről. Pedig amennyire hasonlítanak külsőre, szerintem annyira más a személyiségük és a zenéjük. Atit Szilverként ismerhetik azok, akik naprakészek a magyar rapszcénában. Bazsi a dirty underground vonalat és a 2000-es évek stílusát hozza, bátyja inkább poposabb.

De hiába a különbözőségek, Bazsinak így sem könnyű levetkőznie a „Szilver öccse” jelzőt. „Nehezebb így a saját utamat kitaposni, megismerni a rap közegét, ebben új dolgokkal előállni, de nyilván megvan a pozitívuma is, azért így van egy kisebb nevem.” Azt mondja, nem akarja a mainstream igényeket kiszolgálni, egy szűkebb rétegnek szólnak a zenéi. „Addig is fogom csinálni, amíg azt érzem, én diktálom a tempót, és meg tudok felelni annak az iránynak, amit a legelején meghatároztam magamnak.”

Tudjuk, a rapszövegek nem konszolidált (kis)polgári miliőben születnek, nem is arról szólnak. Kíváncsi voltam, hogy az értelmiségi közegben felnövő Bazsi – édesanyja szociális munkás, édesapja újságíró – mennyire tartja hiteles rappernek magát. „Most rendezettek a viszonyok, de nekem is megvan a ’nyomor flash’. Például emlékszem, amikor elárverezés alatt volt a lakás, amiben éltünk, és hosszú ideig csak tojásleves volt a kaja” – mondja. Ezek az élmények fontosak a szövegek átélhetősége szempontjából, az értelmiségi közeg viszont nem előnyös.

„Volt már, hogy választékosabban fogalmaztam egy szövegben, és a spanjaim csak néztek rám, hogy a kis cigány gyerek honnan tud ilyen szavakat?”

Civil aktivizmus 15 évesen

Balogh Ádám Balázs életében a rapes szubkultúra összefonódik civil aktivizmussal is. A kerületi önkormányzatnál kezdeményezte ún. legálfalak kialakítását, ahol mindennemű retorzió nélkül szabadon lehetne graffitizni. Emellett a roma ellenállás napjára esélyegyenlőségi megmozdulással is készül. „Összeírtam pontokat, vagy ha úgy tetszik, követeléseket, amik a romáknak kedvező változást sürgetnek többek között az oktatás, a munkaerőpiac és a közélet területén.” A pontokat tartalmazó listát első körben a józsefvárosi önkormányzathoz juttatta el, de szeretné, ha arról a fővárosi önkormányzat is értesülne.

Például szorgalmazza, hogy az iskolában több roma tanárt foglalkoztassanak. Az oktatási rendszer megreformálását, a roma edukáció szerepét kulcsfontosságúnak tartja annak érdekében, hogy a társadalmi sztereotípiák, amik ma is élnek a cigányságról, fokozatosan leépüljenek. A kerületben a közbiztonság javítását és a hajléktalanhelyzet megoldását tartja legégetőbbnek. „Sokkal több időt és erőforrást kellene fordítani a hajléktalanokra – tudom, hogy nehéz őket intézményi ellátásba bevonni, de nekem például már sikerült rávenni egy környékbeli hajléktalan urat, hogy menjen be a Dankóba.”

Konkrét tervei nincsenek még a jövőre nézve, nemrég kezdte a középiskolát, jól teljesít, ezért nincs kizárva a továbbtanulás. A rapre nem úgy tekint, mint későbbi jövedelemforrásra, csibészes mosollyal csak annyit mond „sodródok az árral”.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.