10 percre leállnak pénteken a tömegközlekedési eszközök

2025. június 04.

Karácsony: a leállás kiállás Budapest mellett

Budapest-szerte tíz percre leáll a közösségi közlekedés pénteken, délben indul újra. A leállás nem sztrájk, hanem tulajdonosi döntés alapján született. Karácsony Gergely főpolgármester ezzel akarja megüzenni a kormánynak, hogy elég a sarcokból – a főváros lakosainak pedig a megértését kéri.

„Pénteken, június 6-án 10 percre, 11:50 és 12:00 óra között leáll a közösségi közlekedés Budapesten” – írta ki Facebook-oldalára Karácsony Gergely főpolgármester június 3-án, szerdán. A tízperces leállás egyfelől figyelmeztetés a kormány felé annak „Budapest-ellenes sarcpolitikája miatt”, másfelől jelzés az itt élőknek arról, mi is a tétje annak a küzdelemnek, amit a főváros a kivéreztetése ellen vív már évek óta, írta a főpolgármester.

Karácsony szerint azzal, hogy már majd hússzorosára emelte a kormányzat az elvonásokat, nemhogy kerékbe törte a főváros fejlesztési terveit, de mára a város fenntartását és működtetését is veszélybe sodorta. „Budapestnek az elvonások miatt nem maradt pénze fejlesztésre, ezért megszereztük az uniós forrásokat – ám azokat is megakasztotta a kormány vitája az Európai Unióval. És ebben a helyzetben kellett kivédenünk azt, hogy elherdálják Budapest aranytartalékait és jövőjét” – írta bejegyzésében Karácsony.

Hozzátette, a leállás nem sztrájk, az a szakszervezetek hatáskörébe tartozik, amelyek máskülönben már megszervezték sztrájkbizottságukat, derült ki a főpolgármester egy korábbi posztjából.

Szerinte, ha most nem áll ki a Főváros a kormányzati politikával szemben,

„a 10 percből nagyon hamar 10 óra, majd 10 nap, aztán 10 hónap lehet”.

Bízik a fővárosiak megértésében és szolidaritásában. Úgy véli, a pénteki leállás kiállás Budapestért.

Május 26-án, hétfőn tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Karácsony bejelentette: a folyamatos kormányzati elvonások és

a tizenkétszeresére nőtt szolidaritási hozzájárulás miatt

a főváros működőképessége veszélybe került, ezért rendkívüli intézkedéseket kell bevezetniük.

Aznap jogvédelmi kérvényt nyújtott be a Fővárosi Önkormányzat a bírósághoz, hogy a Magyar Államkincstár ne inkasszálhassa a folyószámláját.

Ezt azért volt kénytelen megtenni, mert a Kúria egy héttel korábban kimondta, szabálytalan a Főváros 2025-ös költségvetése, ugyanis abban az előírt 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulás helyett csak 39-et tüntetett fel – írta meg a Telex.

A kérvény mellett Karácsony vészforgatókönyvet kért be a BKK-tól arra vonatkozólag, milyen mértékben kell visszafogni a közösségi közlekedés kapacitását, ha az állam mégis érvényesítené az inkasszót. Akkor azt mondta, a tömegközlekedés az egyetlen közszolgáltatás, amelynél egyáltalán fölmerülhet, hogy jelentős összeget spórolhatnak, ha az inkasszóval számolniuk kell.

A Magyar Államkincstár a sajtótájékoztatót követő csütörtökön végül 10,2 milliárd összeget inkasszált le a Főváros számlájáról.

A főpolgármester június 2-án, hétfőn a Partizán esti műsorának volt vendége, ott számolt be elsőként a tízperces leállásról. Azt mondta, ez azzal jár, hogy a szerelvények 10 percen át nem hagyják el az aktuális állomást. A leállással szeretnének pillanatképet adni arról,

milyen az, amikor a város nem működik.

A műsorban is hangsúlyozta, a leállás nem sztrájk, hanem tulajdonosi döntés, amihez szándékosan csúcsidőn kívüli időpontot választottak. Megerősítette, hogy a szakszervezetek sztrájkbizottsága már megalakult, annak létrehozását viszont nem a Főváros hozzáállása kényszerítette ki, hanem a Fővárost sújtó kormányzati politika. Karácsony azt mondta, nincs köze a szervezkedéshez, de teljes mértékben egyetért vele, jó eszköznek tartja.

Karácsony Gergely

Elmondta továbbá, szerinte a 10,2 milliárdos inkasszó jogszerűtlen, hiszen azt a kérvény beadása után vetette ki a MÁK. Ha a Főváros megkapja az azonnali jogvédelmet, a pénz visszakerül a számlájára, úgy szeptemberig, az iparűzési adó megérkezéséig „kihúzza a főváros”. Ha a bíróság elkaszálja a kérvényüket, akkor

a közszolgáltatások összeomolhatnak.

A főpolgármester arról is beszélt – egy korábbi alkotmánybírósági döntésre hivatkozva –, hogy a Fővárosra kivetett szolidaritási adó mértéke és módja szembemegy az alaptörvénnyel,

ugyanis sokkal többet kell befizetnie a Fővárosnak, mint amennyit megkap az államtól,

(így tehát nettó befizetője a központi költségvetésnek, míg 2-3 kivételt leszámítva a városok nettó haszonélvezők), „a helyzet sérti a Főváros pénzügyi autonómiáját”, magyarázta Karácsony.

Azt is mondta, bár a fővárosiak az elmúlt másfél évtizedben hozzászoktak ahhoz, hogy a közszolgáltatások működnek, ő maga nem nyugodt, így nem ígérheti, hogy ez a jövőben is megadatik.

Karácsony elmondta, a következő lépés

egy kétórás sztrájk lehet,

amiről a szakszervezetek dönthetnek. Ha nem kapja meg a Főváros a jogvédelmet, a sztrájk még a nyáron bekövetkezhet. „Ha a helyzet nem fog megoldódni, sztrájk lesz. Ha leáll 1 hétre a budapesti közösségi közlekedés, a GDP-előrejelzéseket módosítani kell a minisztériumnak. Ez egy brutális gazdasági erő, ne becsüljük alá. […] Itt van 27 ezer munkavállaló. Ezek nélkül az emberek nélkül ez a város leáll egy perc alatt. Ha ez a város leáll, leáll a magyar gazdaság. Ha a magyar gazdaság leáll, akkor

a magyar kormánynak ez nagyon fog fájni”

– mondta Karácsony. Hozzátette, ha a város fizetőképtelenné válna, „Magyarország egyből bekerülne a bóvli kategóriába a hitelminősítőknél”.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.