A Diószegi utcai kisajátítások ügye a tüntetésen

2025. június 11.

Elhalasztották a Diószegi utcai kisajátítások törvényjavaslatát – egyelőre

A keddi Kossuth téri tüntetésen szóba került a Diószegi utcai lakások kisajátításának ügye is.

Korábban már írtunk róla: egy új, 130 oldalas törvényjavaslatban – amiben sok más téma is szerepelt – váratlanul változtatnának a kisajátítás szabályain. Az önkormányzatot nem értesítették előre a tervről.

A módosítás szerint a kisajátítás és a kártérítés fizetésének határideje egy évvel kitolódna, 2027. július 30-ra. Ezzel egy időben az önkormányzat elveszítené a jogot, hogy cserelakást biztosítson az érintett családoknak. Ezt a feladatot az állam venné át, de sokkal rosszabb feltételekkel, a lakástörvény alapján.

Jámbor András felszólal a bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén, 2025. június 10-én – Fotó: Kovács Attila / MTI

Pikó András polgármester és Jámbor András országgyűlési képviselő múlt szombatra egy sajtótájékoztatót hívtak össze, és elmondták, a módosítás drasztikus romlást jelent az érintetteknek. Az új rendszerben kevesebb pénzt kapnának, nem tudnák, hol fognak lakni, és általában rosszabb helyzetbe kerülnének. Körülbelül 200 család érintett.

A kritikusok szerint a törvénymódosítást szándékosan gyorsan nyújtották be – egy hét alatt kellett róla dönteni –, hogy megakadályozzák az ellenzéki önkormányzat sikerét. Szerintük politikai okokból rontják el az emberek helyzetét, akiknek most újabb egy évig bizonytalanságban kell élniük.

A június 10-ére a Kossuth térre összehívott Polgári Ellenállás elnevezésű politikai demonstráción is előjött a történet, Lampé Ágnes, a műsorvezető szerepét betöltő újságíró külön kiemelte ezt, így a józsefvárosiakon kívül mások is értesülhettek a fejleményekről. Az ügy ugyanis főleg a VIII. kerületben ismert.

Közben a parlament törvényalkotási bizottsága szerdán tárgyalta ezt az úgynevezett salátatörvényt, sok különböző témát tartalmazó törvénycsomagot.

A bizottság halasztani javasolta a döntést a törvényről, amit a jelen lévő képviselők el is fogadtak.

Mivel a csomagban számos más törvényjavaslat is szerepelt, a végszavazás elhalasztása mindegyiket érinti.

Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője szerint remélhetőleg éppen a Diószegi utcai ügy miatt halaszthatták el a szavazást. Erre utal, hogy egy másik, hasonló törvénycsomagról is így döntöttek. Abban szintén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő kérdések szerepeltek. A Diószegi utcai kisajátításokról szóló törvényjavaslatban ez volt az egyetlen pont, ami ezt a szervet is érinti.

Vajda Zoltán szocialista politikus, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke megerősítette lapunknak a halasztást, de az indokokról ő sem tudott többet. Nem tudta, mikor kerül újra napirendre az ügy. Jövő kedden még lesz egy ülés a költségvetésről, de ha nem hívnak össze rendkívüli ülésnapot, legközelebb csak ősszel dönthetnek.

Addig is egyfajta lebegtetés folytatódik: sem a kisajátítás által érintettek, sem az egyeztetésbe már rengeteg energiát feccölő önkormányzat nem tudhatja, hogyan tovább. Vajda szerint ez mostanában elterjedt fideszes módszer – ugyanígy jártak el az átláthatóságinak nevezett, de inkább elhallgattatásiként emlegetett törvénnyel is: nem tudni, mikor veszik elő újból.

FRISSÍTÉS: Jámbor András arról tájékoztatta lapunkat, hogy a csütörtöki törvényalkotási bizottsági ülésen mégis tárgyalhatják a javaslatot, és a jövő keddi szavazáson mégiscsak dönthet róla az országgyűlés.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.