Az önkormányzat nem helyezhetné el a lakókat

2025. június 07.

Diószegi utca: törvénymódosítás nullázná le az önkormányzat eddigi munkáját és teremtene még nagyobb bizonytalanságot

Június 7-én, szombaton délben rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pikó András józsefvárosi polgármester és Jámbor András, Józsefváros-Ferencváros országgyűlési képviselője a Diószegi utca 18. előtt. Az ok egy új törvénytervezet, ami mindent felborítana, ami eddig történt a kisajátítandó házakban élő 180 család elhelyezése érdekében – anélkül, hogy arról a kormány bárkivel egyeztetett volna.

A sajtótájékoztató előtt Pikó András és Jámbor András a Diószegi utcai 18–26. lakóival találkozott szombat délelőtt, ahol elmondták, milyen kormányzati döntés van születőben és ez miképpen érinti őket. Ez már a sokadik hirtelenjében összehívott fórum, amin ők tájékoztatják a Diószegi utcai lakókat, akiket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése miatt hozott állami döntés kisajátított lakásokba kényszerített.

„Ez a szomorú történet akkor kezdődött, amikor az önkormányzat egy nagy átfogó tervet alkotott arra, hogy a Diószegi utcát rendbe tegye és a lakók életét, életminőségét javítsa. Ez volt a DIÓ2030 terv”, mondta Pikó András.

Pikó András így foglalta össze a Diószegi utcai lakók történetét: „Az önkormányzati választások előtt egy kormányzati döntés kisajátította ezeket az épületeket, ezáltal ellehetetlenítette a DIÓ2030 fejlesztési tervet. Elképesztő politikai és jogi kóklerkedés kísérte ezt a történetet többszörös határidő-módosítással, egyre lehetetlenebb feltételeket szabva az önkormányzatnak, hogy elhelyezze ezeket az embereket.” Mint mondta, végül minden lehetetlen feltételnek eleget tettek, már csak az állami kisajátítás ellenértékének kiutalása volt hátra.

„Most ismét született, választások előtt, egy döntés, ami teljességgel elfogadhatatlan és teljességgel érthetetlen. Már befordultunk a célegyenesbe és ezeket az embereket valóban normális helyre el tudtuk volna költöztetni, amikor a kormány beterjesztett egy olyan költségvetési módosítást, amely

négy pontban alapvetően megváltoztatja az eddigi viszonyukat.”

A tervezet szerint újabb egy évvel, 2027. július 30-ra tolódik ki a kisajátítás határideje, és ezzel együtt az ellenérték kifizetése.

Pikó András

„De a legdurvább, és teljességgel érthetetlen:

az új jogszabály elveszi az önkormányzattól a lehetőséget, hogy ezeknek az embereknek cserelakást biztosítson,

s azt majd az állam fogja elvégezni a kevesebb lehetőséget adó lakástörvény alapján, sokkal rosszabb kondíciókkal”, mondta Pikó András. 

Úgy vélte, ha a törvényt elfogadják, drasztikus lesz a változás, „hiszen nem tudjuk, hol kaphatnak egyáltalán lakhatást, ha kapnak. A lakástörvény sokkal kedvezőtlenebb, mint az önkormányzat által kidolgozott feltételrendszer. Ezek az emberek nem fognak annyi pénzt kapni, hogy el tudjanak kezdeni egy új életet.” Az önkormányzat ezért a következő egy évben azt teheti, hogy tájékoztat és jogi tanácsadást ad az itt élők számára, hogy jól tudjanak dönteni, jól lássák át a helyzetet. „De a legfontosabb feladat az lesz, hogy kézzel, vassal, körömmel, minden eszközzel tiltakozzunk ez ellen a törvény ellen.”

Jámbor András azt mondta: „A törvénymódosítást szerdán nyújtották be a törvényalkotási bizottság elé egy 130 oldalas salátatörvénybe belerakva, hogy egy héttel később már döntsön is róla a parlament. Erre egyetlen racionális magyarázat van: ne történhessen meg az Magyarországon, hogy

egy ellenzéki önkormányzat sikert ér el és segít családokon,

kijavítja azt a hibát, amit a magyar állam elkövetett. A Fidesz a saját egyéni választókerületi győzelmének érdekében közel 200 család életét teszi tönkre.”

Jámbor András szerint a javaslattal elvennék az önkormányzattól a lehetőséget, hogy cserelakást adjon a Diószegi utcai embereknek, akiknek újabb egy évig létbizonytalanságban kell élniük, mielőtt újra tudják kezdeni az életüket. „Az önkormányzat iszonyatosan kemény munkával megoldotta, hogy legyenek cserelakások, kifizetések, s most a Fidesz egyetlen tollvonással ennek a helyébe lényegében nem rak semmit. Egy kormányrendelet fogja majd szabályozni, hogyan működjön ez a rendszer, ez még nem született meg, tehát a lakóknak fogalmuk sincsen, mi történik jelenleg.”

Az önkormányzat ugyanis mára letárgyalta a lakókkal, hogy másik lakást vagy pénzt szeretnének a kisajátított lakások helyett, és várta, hogy az állam kifizesse a pénzt a már kisajátított épületekért. Most mindez a munka és terv mehet a levesbe.

Jámbor azt mondta, „szégyenteljesnek tartom, hogy az elmúlt egy évben Pikó Andrásnak és nekem kellett minden egyes alkalommal idejönni és tájékoztatni a lakókat arról a helyzetről, amit Magyarország kormánya és a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hozott létre. Most se az történt, hogy Ferencz Orsolya, aki ennek a törvényjavaslatnak kitalálója, idejött volna, s megbeszélte volna az emberekkel, hogy mi az, amit akarnak, hanem egy 130 oldalas salátamódosításba rakták bele ezt a javaslatot az emberek megkérdezése nélkül. És most is az van, hogy polgármester úrral nekünk kellett eljönnünk ide, hogy ezt a hírt közöljük a lakókkal, nekünk kellett vállalnunk a felelősséget olyan tettekért, amiket nem mi követünk el, és amivel egyáltalán nem értünk egyet.”

Jámbor András

Jámbor végül a Fidesznek is üzent: „Ha van szemernyi tisztesség a Fidesz-frakcióban, akkor egy zárószavazás előtti módosító javaslattal ezt az egészet

eltörlik a fenébe.

Ha van minimális tisztelet azokkal az emberekkel szemben, akik ezekben a házakban laknak, akkor átgondolják a következő 72 órában, hogy mi a feladatuk, miért választották meg őket a parlamentbe, és milyen szolgálatra küldték őket a kormányba. Mert biztos, hogy nem azért, hogy egyik napról a másikra emberek életét fölfordítsák, egyik napról a másikra emberek életét tönkretegyék. Ilyen legitimációt senki nem kap a politikában. Nem lehet a politizálás célja csak és kizárólag a hatalom megtartása.”

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
Az inkluzív oktatás nem csak szemlélet kérdése, a jól működő gyakorlathoz elegendő számú szakemberre, megfelelő kapacitásra, időre, és nem utolsósorban pénzre is szükség van. A Deák Diák iskola gyakorlatán keresztül néztük meg, milyen nehézségekkel kell szembenéznie, és milyen korlátokba ütközhet – még a legnagyobb elhivatottság mellett is – egy befogadó iskola. Az új oktatásirányítás most országos szinten is változtatásokat ígér ezen a területen.
2026. szeptember 13.
Bárki tehet fel kérdést, ha az közérdeklődésre érdemes. A téma főként a közbiztonság kérdése, de más ügyben is kérhető majd tájékoztatás.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.