Gyász és emlékezés

2025. szeptember 10.

Józsefváros díszpolgára volt az elhunyt rendőr ezredes

Az önkormányzat saját halottjának tekinti Perlaki Attila nyugalmazott rendőr ezredest.

Elhunyt Perlaki Attila nyugalmazott rendőr ezredes, Józsefváros díszpolgára – tájékoztatta a kerület polgárait az önkormányzat. Az augusztus végén elhunyt Perlaki Attilát saját halottjának tekinti a kerület.

Perlaki Attila 2008-ban vette át a Józsefváros Díszpolgára címet, elismerésként azért a több évtizeden át végzett rendőri és közbiztonsági tevékenységért, amellyel jelentősen hozzájárult a kerület biztonsági helyzetének átalakításához. Pályafutása során kiemelt hangsúlyt fektetett a közterületi prostitúció visszaszorítására, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépés támogatására.

Nevéhez köthető annak a modern térfigyelő rendszernek a kialakítása, amely országos és nemzetközi szinten is példaként szolgált, és amely hosszú távon meghatározta Józsefváros közbiztonsági megítélését.

Munkásságát több kitüntetés is elismerte: 2001-ben a kerületi képviselő-testület Pro Urbe díjra jelölte, 2003-ban Budapest Főváros Közgyűlése „Budapestért” díjjal tüntette ki. 2007-ben elnyerte a Szent György érdemérmet, majd még ugyanebben az évben a Magyar Köztársasági Elnök a Magyar Köztársasági Aranykereszt Katonai Tagozatával ismerte el példamutató szolgálatát.

Emlékét a Józsefvárosi Önkormányzat tisztelettel és kegyelettel megőrzi

– írják honlapjukon.

Nyitókép: csomor.hu

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.