De nevezzük inkább ünnepségnek, amelyen Tata – ahogy a szervezők is hívták – barátai, kollégái, a korábbi Honvéd Együttes léptek fel, a nézőtéren pedig mindenki róla és rá emlékezett. Sírva vigadt, derűsen gyászolt a nép, miközben a megszólalók a Tatával közösen megélt történeteket idézték föl. 

Bodor Pál író így írt róla: „Örökös ellenzéki és kormánypárti. Az ilyen isteni fickók nőnemű angyalokkal kápolnákban randevúznak, ördögökkel meg kocsmáznak. Úgy fél tőle minden fennhatóság, hogy rémületében azonnal kitünteti, és hálás neki, hogy elfogadja. Pártatlan, legalábbis

de azért a szembenálló gyülekezet mindegyikében szívesen elnököl. Barátja is kétféle van, akit nyilvánosan véd meg, és akit négyszemközt. Érzékenységei és haragjai szelektívek, aszimmetrikus, mint minden ember. Mélyen megsértődik, ha valakit megsért. Nem bocsájtja meg, ha nincs igaza. Minden ezer évben egyszer beismeri, hogy tévedett, önmagához azonban őszintébb, legbelül tudja, hogy még ezerszer tévedett.” 

Mások kiemelték a szándékait, ami a népiek és az urbánusok, a paraszti és polgári kultúra szembenállásának feloldása, az arra tett kísérlet, a magyar társadalom mély törésének áthidalása. Parászka Boróka újságíró is erről beszélt: „Novák Tata az az ember volt, akinek

Ízlésbeli preferenciáktól és politikai hovatartozástól függetlenül. Volt ehhez a közös asztalhoz ültetéshez személyes hitele, mondanivalója is. És úgy tette ezt, hogy méltatlan kompromisszumot nem kötött, saját árnyékán nem lépett át.” 

A beszédek között Tatát láthatta a közönség sztorizni videófelvételekről. 

Hajdú Géza, a Nagyváradi Színház színésze csodának nevezte megismerkedésük pillanatát. Molnár Jenő néptáncos Szolnokról induló karrierjéről mesélt, ahonnan Amszterdamban kötött ki Tata közbenjárásával. Szvorák Katalin, a Honvéd egykori énekese is szeretettel mesélt ambivalens kapcsolatukról, példázva, hogy Tata egyszer szilveszterkor hívta föl telefonon, „Vedd tudomásul Szvoráková, hogy nem vagy a kedvenc macskám!”. 

Lőrinczy György művészeti menedzser – „felvállaltan a Novák-maffia oszlopos tagja” – kiemelte, hogy Tata nemcsak művészeti szempontból volt mester, hanem életmester is volt: „külföldi impresszáriókkal is

A veszteséget is kiemelte: „mázlisták vagyunk, de most nagyon egyedül maradtunk”. 

Kornis Péter fotográfus 62 évnyi barátságuk és közös munkáik képeiből válogatott, „amikor fényképeztem, soha nem jutott eszembe, hogy ezek a búcsúképei is lesznek. És személyes búcsú is ez, hiszen amit a képeken látnak, azoknak az eseményeknek én is résztvevője voltam. Úgy is mondhatnám, az én életem volt.” 

Majd zene jött, felszaladtak a táncosok. Rusorán Gabriella táncos elmesélte, hogyan kötött ki a Honvédban, ahol néha veszekedős, leszúrós-visszabeszélős próbákba csöppent. „Tudtam, igazi családba kerültem.” Egy másik táncos a főzéssel kapcsolatban idézett fel egy Tata-idézetet: „Kisfiam, a főzéshez sok hagyma kell meg egy kis fantázia.” 

A pávaszínekbe öltözött honvédosok történeteit élmény volt hallgatni. Tata szabadegyetemére jártak, mondták: sokat utaztak külföldre, és mindig elvitte a tánckart megnézni a helyi kultúrát. A próbákon pedig szabad volt kísérletezni, felismerte és elismerte a tehetséget.

„Megmutatta, hogy valamilyennek lenni nem bűn.” Az emberben az átlagostól eltérő személyiséget és külső jegyeket pozitívan értékelte, a közösség előnyére fordította. „Nem került ránk bélyeg, furcsaságaink, különbözőségünk érték lett, nem szégyen” – emlékeztek vissza. És elhangzott Farkas László Szupernovák című verse is. 

Aztán a színpadon mind Tata egyik kedvenc dalát, a Túl a vízen van egy malom nótát kezdték el énekelni. A közönség felállt, sokan a dalhoz is csatlakoztak, majd egy perc katartikus, néma csendben búcsúzott el mindenki a Tata-korszaktól. 

Akinek pedig meghozta a kedvét a cikk, a teljes műsort visszanézheti a YouTube-on Búcsú Tatától – Ünnepeljük életét! címmel:

Nyitókép: Huszár Boglárka